A Forma-1-es versenyszezon az öthetes kényszerpihenő utáni hosszabb kihagyást követően a hétvégén visszatér. Bár logisztikai szempontok miatt Miami utánra került Kanada, nem sok értelme volt. A két verseny közötti háromhetes szünetben a felszerelések egy részét ugyan az amerikai kontinensen belül mozgatták, de a résztvevők nagy része hazarepült, főként Európába. Miami után egy újabb sprintes hétvége következik a Quebec tartományban található aszfaltcsíkon, ahol még sosem rendeztek sprintversenyt.
Habár Kanada elvesztette Forma-1-es monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak, már 1978 óta. A Montrealt övező csodálatos környezet és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Bár még 2020 előtt egy jelentős beruházással felújították a kanadai pályát és környékét, 2023-2024 során jelentős újraaszfaltozást és biztonsági fejlesztéseket végeztek. Erre különösen szükség volt, hiszen Kanadában jellemző az extrém hideg tél, ami nem kíméli az aszfaltcsíkot, ami emiatt folyamatosan buckásodik.
A kanadai futam idén előrébb került, így a versenynaptár 2026-os racionalizálásával a Forma-1-es szezon Monacóban rajtoló európai része egyben lezajlik majd a nyár során, s csak szeptember végén az Azerbajdzsáni Nagydíjjal ér véget.
Klasszikus értelembe véve utcai pályának számít Monaco, Baku, Szingapúr, Las Vegas és Dzsidda, valamint az idén debütáló Madrid. Így a hétvégén egy félig utcai versenypályára érkezik a Forma-1-es cirkusz. Bár közutakat is használ, de a montreáli pálya nem az aktív belvárosi utcahálózatra épül, mint Monaco vagy Szingapúr. A pálya főként parkutakból, kiszolgálóutakból, illetve lezárt közlekedési szakaszokból áll. Ezeket csak a versenyhétvégére alakítják át versenypályává, miközben a terület nagy része normál esetben nem hagyományos városi forgalmat bonyolít.
A Notre-Dame szigeten tartott futamon várhatóan nagyon gyors tempó és előzésekkel tűzdelt kemény küzdelem várható. A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt általában eseménydús versenyek zajlanak a nézők számára, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt.
A 2025-ös Kanadai Forma-1-es Nagydíj sem hagyott minket cserben, izgalmas időmérőt követően vasárnap egy új győztest ünnepelhettünk George Russell személyében. A Mercedes örömét tetézte, hogy olasz újonca is dobogós lett. Kimi Antonelli a dobogó harmadik fokára léphetett fel. Max Verstappen lett a második. A McLarennek nem ment jól. Piastri a negyedik helyen ért célba, Norris kiesett. A McLaren a legsikeresebb csapat Kanadában, de tavaly a Mercedesnek jobban ment, s idén is sokat várnak a brackley-i csapattól. Kérdés, Kimi Antonelli folytatja-e menetelését, s Kanadában is behúzza az első helyet, vagy George Russell visszaveszi az Ausztrália után átadott stafétát?
Pálya és az időjárás
A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.
Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén szokás szerint felhős-esős időt jósolnak a hétvégére, 21 fokkal vasárnapra. Az itt szokásos változékony időjárás ezúttal is megkeserítheti a csapatok dolgát.
A verseny
A montreali egy ideiglenes félig utcai pálya. Az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak ahogy telik a hétvége, majd még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra.
A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.
A 70-körös Kanadai Nagydíj május 24.-én helyi idő szerint 16 órakor (nálunk 22 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot Valtteri Bottas tartja még 2019-ből 1:13.078-es időeredménnyel.
2025-ben George Russell (Mercedes) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A brit pilóta ideje 1:31.52.688 volt. A második helyen Max Verstappen (Red Bull) ért célba, míg a bronzérmes helyezés Kimi Antonellié (Mercedes) lett.
Forrás: Amber PR


Szólj hozzá