Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Lewis Hamilton) - Steve Etherington

„Köszönöm, Istenem!”

Fotó: Facebook (Lewis Hamilton) - Steve Etherington

Ahogy arra számítani lehetett: dráma és örömkönnyek a Monacói Nagydíjon.

A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo magabiztosan diktálta a tempót a futam első köreiben, miután tegnap megszerezte karrierje első F1-es pole pozícióját. Azonban az öröme nem tartott sokáig, mivel saját csapata rontotta el az addig bravúrosra sikerült hétvégét. Történt ugyanis, hogy a mögötte haladó Lewis Hamilton kiállt a bokszba, ahol feltették Mercedesére az ultralágy abroncsokat. Ricciardóék erre természetesen reagáltak, egy körrel később behívták az ausztrált kerékcserére, azonban a szerelők nem készültek fel, s kapkodva akkor hozták elő a szuperlágy gumikat, amikor Ricciardo már bent állt – ezzel pedig el is rontották a futamát, csalódottságát pedig a 26 éves versenyző sem rejtette véka alá.

„Őszintén: inkább nem kommentálnám a verseny alatt történteket. Kihívtak a bokszba. Már készen kellett volna állniuk a kerékcserére. A nézőknek izgalmakat biztosítottunk, de nem kellett volna ennek így alakulnia. Sorozatban a második futamom lett ‘megcsavarva’. Fáj, de köszönöm a rajongóknak a szurkolást” – zárta gondolatait szokatlanul rövidre Ricciardo.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko meg is ragadta az alkalmat, és rögtön, a verseny után elnézést kért a csapat nevében is Ricciardótól. „Sajnos sok volt a félreértés, és nem volt megfelelő kommunikáció. Ki fogjuk vizsgálni az esetet és kiderítjük, hogy mi is történt pontosan. Nagyon sajnálom Danielt, és most mindössze annyit tehetünk, hogy mindannyian bocsánatot kérünk tőle.”

Azonban volt a futamnak egy hatalmas nyertese, mégpedig a címvédő Lewis Hamilton, aki az utóbbi időben hatalmas hullámvölgyön ment keresztül. A Mercedes pilótája 2008-ban tudott utoljára a hercegségben győzni. „Köszönöm Istenem, hogy ma minden úgy ment, ahogy reméltem! Hatalmas köszönetet érdemel a csapatom, hogy egy olyan autót raktak össze, amely így kibírta a végéig. Nem találom a szavakat. Egy ilyen napért imádkoztam és valóra vált, most igazán boldog vagyok!”

Természetesen Hamilton sem hagyta szó nélkül Ricciardo esetét. „Fenomenálisan vezetett egész hétvégén! Ő az egyik legjobb pilóta, akivel valaha versenyeztem. Nagyon közel volt, különösen az újrarajtolásnál. Büszke lehet arra, ahogyan végig versenyzett.”

A 31 éves brit versenyző ezzel az eredménnyel már csak 24 ponttal van lemaradva a vb-pontversenyt vezető csapattársától, Nico Rosbergtől, aki most a hetedik helyen végzett. „Nem is gondolkodtam még ezen. De persze, csatában vagyunk ami folyik még tovább. Még hosszú-hosszú út áll előttünk. Amikor úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor hirtelen a dolgok jó irányba fordulnak, szóval sosem szabad feladni.”

2016-os Monacói Nagydíj, eredmény:

1. L. Hamilton (Mercedes) 1:59:29.133
2. D. Ricciardo (Red Bull) +7.252
3. S. Pérez (Force India) +13.825
4. S. Vettel (Ferrari) +15.846
5. F. Alonso (McLaren) +1:25.076
6. N. Hülkenberg (Force India) +1:32.999
7. N. Rosberg (Mercedes) +1:33.290
8. C. Sainz Jr. (Toro Rosso) +1 kör
9. J. Button (McLaren) +1 kör
10. F. Massa (Williams) +1 kör
11. E. Gutiérrez (Haas) +1 kör
12. V. Bottas (Williams) +1 kör
13. P. Wehrlein (Manor) +2 kör
14. R. Grosjean (Haas) +2 kör
15. R. Haryanto (Manor) +2 kör

Kiestek:
16. M. Ericsson (Sauber) +27 kör
17. F. Nasr (Sauber) +30 kör
18. M. Verstappen (Red Bull) +44 kör
19. K. Magnussen (Renault) +46 kör
20. D. Kvyat (Toro Rosso) +60 kör
21. K. Raikkönen (Ferrari) +68 kör
22. J. Palmer (Renault) +71 kör

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top