Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Williams Martini Racing)

Kubica örül Rosberg segítségének

Fotó: Facebook (Williams Martini Racing)

Robert Kubica úgy érzi, hogy Nico Rosberg érkezése a menedzseri csapatába egy „erős frissítéssel” ér fel. A lengyel pilóta és a menedzserei most egyébként gőzerővel azon dolgoznak, hogy visszatérhessen a királykategóriába.

Rosberg 2016 decemberében sokkolta azzal a világot, hogy világbajnoki címének megszerzése után bejelentette visszavonulását. Ezt akkor azzal indokolta, hogy szeretne új utakon haladni az életében. Az iménti példa is mutatja, hogy a német ezt bizony komolyan gondolta.

Érdekesség, hogy Rosberg és Kubica versenyzői karrierje párhuzamosan haladt, hiszen együtt versenyeztek különböző gokartversenyeken, illetve mindketten 2006-ban mutatkozhattak be a Forma-1-ben.

Mint ismeretes, Kubica 2011-ben egy igen komoly rali balesetet szenvedett, amelyben megsérült a keze is oly’ mértékben, hogy sokáig azt lehetett hinni, hogy esélye sem lesz visszatérni az F1-be. Ezt idén már többször is megcáfolta, hiszen kétszer tesztelt a Hungaroringen: nyáron a Renault autójába pattant be, míg októberben a Williamsnek tesztelt, illetve Abu-Dhabiban is kapott lehetőséget a brit alakulattól.

Rosberg szeptember óta tagja Kubica menedzseri csapatának, és a lengyel régi menedzserével, Alessandro Alunni Bravival is úgy tűnik, hogy jól megy a közös munka – ezt maga Kubica is elismerte, és hangsúlyozta, hogy Rosberg csatlakozása óta megnőttek az esélyei a visszatérésre. „Remek, hogy Nico csatlakozott hozzánk! Alessandro Alunni Bravi már a Renault-s idők óta segíti a karrieremet, szóval ez egy nagyon erőteljes frissítés volt, azt kell mondjam.”

„Kicsit furcsa, hiszen Nicót már majdnem 20 éve ismerem, mindig egymás ellen versenyeztünk… Gokartozáskor találkoztunk, aztán mindkettőnket más útra terelt a sors, de végül a Forma-1-ben kötöttünk ki.”

„Örülök annak, hogy tavaly ő nyerte meg a világbajnokságot, megérdemelte! Általában ugyanazon az állásponton vagyunk, habár mind a ketten különböző karakterek vagyunk, de ez jó, mivel kiegészítjük egymást” – árulta el Kubica, aki azt is hozzátette, hogy Rosberg értékes tanácsokkal is el szokta őt látni.

Jelen állás szerint arra lehet a legnagyobb esély, hogy Kubica a visszavonuló Felipe Massa helyét veszi át a Williamsnél.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top