Keresés
Close this search box.
Fotó: Szeleczky Afrodite / Sportime Magazin

Kubica túl van a Williams „erőpróbáján” is

Fotó: Szeleczky Afrodite / Sportime Magazin

A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy Robert Kubica sikeresen teljesítette a szerdai tesztet Silverstone-ban. Ezzel pedig egy újabb lépést tett a lengyel a felé, hogy jövőre viszontláthassuk a Forma-1-es rajtrácson.

Kubica 2006 és 2010 között erősítette a királykategória mezőnyét, azonban 2011 februárjában egy raliautóval súlyos balesetet szenvedett, amelyben komolyan megsérült a jobb keze.

A lengyel versenyző azonban egyszerűen nem tudott elszakadni a száguldástól, 2013-ban megszerezte a WRC-2 bajnoki címét, illetve a rali világbajnokságban sikerült a top tízbe beverekednie magát. Tavaly is igencsak aktív volt, hiszen számos megmérettetésen vett részt – ott volt a 12 órás mugellói versenyen, de versenyzett a Renault Sport Trophy Spa-Francorchamps-i fordulójában és a 6 órás vallelungai megmérettetésen is.

A 32 éves Kubica idén június elején Valenciában hat év után tesztelhetett a Renault 2012-es versenyautójával, de akkor a nyilvánosság kizárásával lezajlott gyakorlásról közölt képeken egyszer sem mutatták a jobb kezét. Azonban a szezonközi, hungaroringi teszten újra autóba pattant, s akkor már egy idei Renault-t vezetett és elég szép időeredményeket produkált. Persze, egyből elindultak a találgatások a lengyel visszatérésével kapcsolatban, s az izgalmak azóta sem csitultak.

Azonban Kubica Renault-s jövőjét nemrég kettétörte az a bejelentés, miszerint jövőre a francia alakulat a Carlos Sainz Jr. és Nico Hülkenberg alkotta párossal fog harcolni a pontokért. Akkor a Renault főnöke, Cyril Abiteboul úgy fogalmazott, hogy nem kaptak minden kérdésükre választ a teszt során, az idő pedig sürgette őket.

A lengyel azonban nem búslakodhatott sokáig, ugyanis a Williams jelezte, hogy számítana a munkájára. Habár hivatalosan még nem jelentették be, de valószínűleg Lance Stroll maradni fog a brit alakulatnál, azonban jelenlegi csapattársa, Felipe Massa maradása nem biztos. A brazil tavaly döntött a visszavonulás mellett, viszont miután Valtteri Bottas hirtelen a Mercedeshez igazolt Nico Rosberg váratlan bejelentése után, így kénytelenek voltak visszahívni Massát, aki a jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott: csak akkor marad, ha tényleg úgy érzi, hogy a csapatnak szüksége van rá.

Nemrég került nyilvánosságra a Williams azon konkrét szándéka, hogy az egyik ülésért megversenyeztetni a tesztpilótájukat, Paul di Restát s a visszatérés kapujában álló Kubicát.

Kubica szerdán a Williams 2014-es autóját vezethette a Birt Nagydíj legendás aszfaltján, azonban az istálló nem hozta nyilvánosságra a lengyel köridejeit illetve megtett kilométereit. „Robert egy sikeres napot zárt Silverstone-ban, ahol az FW36-ot vezette” – erősítette meg a Williams szóvívője a GPUpdate.net érdeklődésére, azonban hozzátették, hogy további információkat a teszttel kapcsolatban nem fognak megosztani.

Nico Rosberg, aki nemrég csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, úgy nyilatkozott, hogy a lengyelt fizikailag semmi sem akadályozza abban, hogy visszaérhessen a királykategóriába. A német világbajnok azt is kiemelte, hogy a Williams leginkább arra kíváncsi, hogy Kubica mennyire illik a csapatukba.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top