Pastor Maldonado, a Lotus egykori Forma-1-es versenyzője továbbra sem adja fel: elmondása szerint az a célja, hogy 2017-re találjon magának egy „nagyon jó csapatot” a királykategóriában, azonban más szériákra is nyitott – nem véletlen, hogy legutóbb az amerikai IndyCar sorozat egyik futamára is kilátogatott.
A most 31 éves Maldonado 2011-ben mutatkozott be az F1-ben. Az akkoriban friss GP2-es bajnoki címmel rendelkező versenyző a Williams-nél kezdte a pályafutását, 2014-ben azonban átszerződött a francia Lotus istállóhoz, s egészen 2015-ig ott is maradt.
A venezueliai pilótának feltett szándéka volt, hogy idén a Lotust felvásárló Renault-nál versenyezzen, azonban hazája politikai és gazdasági helyzete nem tette ezt lehetővé, mivel az állami tulajdonban lévő cégek már nem tudtak több pénzt belefeccölni a szponzorációba, így Maldonadónak el kellett hagynia a száguldó cirkusz „porondját”.
A szezon elején a versenyző kijelentette, hogy több csapattal is tárgyal, ebből adódóan van esély az F1-es visszatérésére és egyre jobban vágyik arra, hogy újra a harcvonalon legyen. „Ebben a pillanatban több istállóval is egyeztetések folynak – megpróbálok egy jó helyet szerezni magamnak a Forma-1-ben, ha pedig ez nem sikerül, akkor körbenézek” – nyilatkozta a GPUpdate.net-nek Maldonado, majd miután megkérdezték tőle, hogy az Iowa Corn 300-on tett látogatása után el tudja-e képzelni magát az IndyCar versenyzőjeként, akkor elismerte, hogy vonzónak találja a szériát. „Ez egy teljesen más kategória, de szeretnék többet megtudni az ovális pályán történő versenyzésről. Mivel éppen az Egyesült Államokban tartózkodtam, így úgy voltam vele, hogy megnézek egy futamot.
Azonban még nagyon korán van ahhoz, hogy döntéseket hozzak, de egyértelmű, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Habár merőben különbözik az IndyCar, de rengeteg tapasztalattal rendelkezem, így nem lehetetlen.”
Maldonado Forma-1-es karrierje során 76 pontot gyűjtött összesen, és 2012-ben aratta egyetlen futamgyőzelmét a Spanyol Nagydíjon.
Szólj hozzá