Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Fernando Alonso)

Még hosszú út áll a McLaren előtt

Fotó: Facebook (Fernando Alonso)

Alonso hiszi, hogy a Kínai Nagydíjon gyűjtöttek annyi adatot, amennyi elegendő lesz ahhoz, hogy hamarosan felzárkózzanak a vetélytársakra.

A spanyol kétkiállásos taktikája ezúttal mindössze egy 12. helyre volt elég, azonban Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a McLaren közepes teljesítménye segítségükre lesz abban, hogy a problémákat megértsék és tudjanak rajtuk javítani. „Részletesen meg kell vizsgálnunk azokat a területeket, ahol még fejlődnünk kell” – nyilatkozta a versenyt követően.

A kétszeres világbajnoknak most sem sikerült a pontszerzés, ennek ellenére nincs elkeseredve. „Ez volt az eddigi leghosszabb táv, amit az autóval megtettem ebben az évben. A téli tesztek alatt egyszer sem sikerült egyszerre 50 körnél többet megtennem, míg Ausztráliában közbejött a baleset. Még hosszú út áll előttünk, de azon vagyunk, hogy fejlődjünk.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top