
Megannyi pilóta és szurkoló kedvence a Kanadai Nagydíj, azonban most kevesebb izgalmat hozott, mint amennyire számítani lehetett.
Fernando Alonso a szombati időmérő edzést követően elmondta, hogy reményei szerint esni fog az eső vagy esetleg olyan balesetek történhetnek elöl, amelyek megkavarhatják a sorrendet, azonban jóslatai – vagy éppen reményei – nem váltak valóra.
A rajt viszont kifejezetten izgalmasra sikeredett, miután a pole pozícióból induló Lewis Hamilton Mercedeses csapattársára, Nico Rosbergre figyelt, így Sebastian Vettel ügyesen meg tudta őt előzni az első kanyarban – honfitársa, a világbajnoki éllovas Rosberg azonban nem járt ekkora szerencsével, mivel leszorult a pályáról és rengeteg helyet csúszott vissza. Már a futam alatt érezni lehetett, hogy a német az incidens után nem volt eléggé motivált, erre pedig ráerősített a futam utáni nyilatkozataival is. „Sebastian remekül kapta el a rajtot, az enyém megfelelő volt, Lewisé viszont kifejezetten rossz. Az egyes kanyarban a pozíciómat fogtam, aztán tudjátok, mi történt… Barcelonában szintén a külső íven előztem meg Lewist, akkor remekül is működött. Ma ugyanezt szerettem volna kivitelezni, mire ő egy kemény versenymanőverrel reagált. Összeértünk, a pályán kívülre kerültem és ennyi. Nagyon dühös voltam.
Ez a munkám: mielőtt belemegyek egy csatába, meg kell arról győződnöm, hogy biztosan én kerülök ki majd belőle győztesen. Legközelebb így fogok tenni.
Számomra ez a kis harc nagyon költséges volt, mivel rengeteg helyet hátracsúsztam – megpróbáltam utána visszaküzdeni magam, de a helyzetemet az üzemanyag mennyisége is nehezítette, ugyanis a futam végére majdnem teljesen kifogytam belőle.”
Rosberg szó szerint az utolsó pillanatig harcolt a minél jobb helyezésért – az utolsó körben éppen Max Verstappent akarta megelőzni. Amikor éppen sikerült neki, elveszítette az irányítást az autója felett és megpördült. „Max remekül védekezett, azonban nekem is vissza kellett esnem, hogy spóroljak az üzemanyaggal, majd az utolsó pillanatokban újra megpróbáltam.”
Sebastian Vettel remek előzésének köszönhetően egy pár kör erejéig vezethette a Kanadai Nagydíjat, azonban csapata a virtuális biztonsági autós fázis alatt behívta kerékcserére – és valószínűleg ezen a taktikán úszott el a futamgyőzelme is. Azonban a négyszeres világbajnok egy cseppet sem volt elkeseredve, nagyon örült a második helyezésnek is. „Lewis túl gyors volt, ez volt a probléma” – viccelődött a pódiumon adott interjújában Vettel, majd azt is hozzátette: nem volt a futama problémamentes, ugyanis a szeles idő is megnehezítette a helyzetét. „Elég korán döntöttünk a stratégiánkról. Lewisnak ezután esélye volt arra, hogy tovább kint maradjon és megfigyelje az abroncsok kopását – aztán végül több ideig maradt kint, mint amennyire számítottunk.”
2016-os Kanadai Nagydíj:
1. L. Hamilton (Mercedes) 1:31:05.296
2. S. Vettel (Ferrari) +5.011
3. V. Bottas (Williams) +46.422
4. M. Verstappen (Red Bull) +53.020
5. N. Rosberg (Mercedes) +1:02.093
6. K. Raikkönen (Ferrari) +1:03.017
7. D. Ricciardo (Red Bull) +1:03.634 +0.617
8. N. Hülkenberg (Force India) +1 kör
9. C. Sainz Jr. (Toro Rosso) +1 kör
10. S. Pérez (Force India) +1 kör
11. F. Alonso (McLaren) +1 kör
12. D. Kvyat (Toro Rosso) +1 kör
13. E. Gutiérrez (Haas) +2 kör
14. R. Grosjean (Haas) +2kör
15. M. Ericsson (Sauber) +2 kör
16. K. Magnussen (Renault) +2 kör
17. P. Wehrlein (Manor) +2 kör
18. F. Nasr (Sauber) +2 kör
19. R. Haryanto (Manor) +2 kör
Nem fejezték be a futamot:
20. F. Massa (Williams)
21. J. Palmer (Renault)
22. J. Button (McLaren)
Szólj hozzá