Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (McLaren)

Nem akarta feladni a versenyt Alonso

Fotó: Facebook (McLaren)

Fernando Alonso, a McLaren versenyzője tiszta vizet akart önteni a pohárba, s elárulta, mit is jelentett pontosan a csapatának szánt videóüzenete a Kanadai Nagydíjon.

A verseny vége felé a spanyol még nem állt pontszerző helyen, s megkérdezte csapatát, hogy kimehetne-e a bokszba, mire azt az utasítást kapta, hogy maradjon kint továbbra is a pályán annak reményében, hogy a top tízben történik valami, így Alonso feljöhet pontszerző pozícióba.

A kétszeres világbajnok végül a 11. helyen haladt át a célvonalon, így éppen lemaradt a pontszerzésről, azonban azt elárulta: sokan félreértették az üzenetét, hiszen nem akarta volna feladni a versenyt, sőt! Friss abroncsokért szeretett volna kiállni. „Megkérdeztem, hogy van-e lehetőségem kimenni megfelelő gumikért a bokszba. Azt hiszem, hogy ez túl sok kockázattal járt volna, mivel ekkor pont a 11. pozícióban voltam és pontot szerezhettünk volna akkor, ha az előttünk lévőkkel történik valami.

Végül több, mint 50 kört teljesítettem ugyanazokkal az abroncsokkal, ugyanakkor a kétkiállásos taktikán lévők sokkal gyorsabbak voltak nálam. Kicsit szerencsétlenül alakult számunkra a kanadai hétvége – tényleg előnyünkre vált volna egy kis eső vagy egy biztonsági autós szakasz.

Ez egy kemény verseny volt számomra, hiszen nem volt meg a kellő sebességünk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top