Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Räikkönen futama az abroncsok miatt úszott el

Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Megmagyarázta Kimi Räikkönen az Abu-Dhabi Nagydíjon történt fokozatos visszaesését: a Ferrari pilótája gyakorlatilag küzdött az abroncsokkal. „Próbáltam az elsőket életben tartani” – nyilatkozta a visszaesése kapcsán a finn.

Räikkönen a szombati időmérő edzésen a negyedik helyre kvalifikálta magát, majd a vasárnapi rajtnál a harmadik helyre küzdötte fel magát, s folyamatosan tapadt az élen haladó Mercedesekre, Nico Rosbergre és Lewis Hamiltonra.

Azonban a megfelelő tempó az esetében nem volt elég, hiszen – a finn elmondása szerint – folyamatosan ügyelnie kellett a gumijaira, nem sokkal később pedig mind a két Red Bull, illetve csapattársa, Sebastian Vettel is megelőzte.

„Számomra nem volt egy egyszerű futam” – kommentálta Räikkönen. „Szenvedtem a gumikkal, hogy kibírják a verseny végéig. A rajt után jó pozícióban voltam, azonban az első szett lágy gumikkal meggyűlt a bajom, amik az etap végére már egész jól működtek, de ekkor már elvesztettünk több pozíciót is” – mondta a finn, aki az ultralágy/lágy/lágy taktikán volt, majd hozzátette: amikor Vettel közelebb került hozzá nem véletlenül engedte el, hiszen tisztában volt azzal, hogy csapattársa más stratégián van.

Räikkönen mindezek ellenére pozitívan tekint a jövőbe, s hiszi, hogy 2017 már jobban fog alakulni számukra. „Nyilvánvaló, hogy ez egy trükkös év volt, és messze voltunk attól, amit csapatként el akartunk volna érni – azonban az utóbbi időben jobban alakultak a dolgaink. Reméljük jövőre, az új autóval ott lehetünk majd, ahol mi szeretnénk.”

Kimi Räikkönen a 2016-os szezont hatodikként zárta a világbajnoki tabellán, 18 ponttal lemaradva a Red Bull holland tehetségéről, Max Verstappenről akit viszont éppen csapattársa, Sebastian Vettel előzött meg nyolc ponttal.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top