Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Räikkönen marad Maranellóban

Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy Kimi Räikkönen jövőre is a csapatukat fogja erősíteni. Csapattársának, Sebastian Vettelnek a jövője azonban még továbbra is bizonytalan.

A Jégember még 2001-ben mutatkozott be a Sauber istálló színeiben, majd a McLarenhez igazolt. Az ezüstnyilakkal 2003-ban és 2005-ben egyaránt másodikként végzett a világbajnokságban, majd a nagy áttörés 2007-ben jött el számára, amikor a Ferrarival bezsebelte első, s eddig egyetlen világbajnoki címét. Räikkönen az elért sikerei ellenére azonban úgy döntött 2009-ben, hogy kilép a Forma-1-ből és inkább ralizni fog, azonban 2012-ben visszatért a királykategóriába, viszont már a Lotus overaljában. A csapat színeiben összesen két futamot tudott nyerni, majd 2014-ben újra a Ferrarihoz igazolt.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne még a szezon első felében nyilvánosan felszólította a finnt, hogy ha maradni akar, akkor fejlődjön, éppen ezért sokan már fogadni mertek volna arra, hogy a maranellói gárda nem hosszabbít szerződést a Jégemberrel. Kedden azonban a Ferrari egy rövid közleményt adott ki amelyben informálták a nagyérdeműt a megállapodás meghosszabbításáról.

Vettel jelenlegi szerződésének utolsó évét tölti, s habár az olaszok már többször is jelezték, hogy nem rajtuk múlik a szerződéshosszabbítás, azonban úgy tűnik, hogy a négyszeres világbajnok német még nem döntött.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top