Daniel Ricciardo reméli, hogy a jövő évi szabályváltozásoknak köszönhetően nem csak az autók lesznek gyorsabbak, de végre a fizikai határaikat is feszegethetik.
Ha lehet hinni a Forma-1 vezetőségének, akkor jövőre – az új karosszériáknak és szélesebb abroncsoknak köszönhetően – akkor az autók izgalmasabbak lesznek, illetve a nagyobb leszorítóerő növeli majd a sebességet, ezáltal gyorsabb köridőkre is számíthatunk.
A Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo szerint a szabályváltozások végre jó irányba terelik a sportágat, és izgatottan várja, hogy fizikálisan ez milyen hatással lesz majd a versenyzőkre. „Biztos vagyok abban, hogy az autók gyorsabbak lesznek, és nagyobb tempóval tudjuk majd bevenni a kanyarokat is. Erre szerintem az összes pilóta nyitott, még akkor is, ha ez fizikailag többet fog majd kivenni belőlünk. Most a fizikai leterheltség nem jellemző, csak a gyors kanyarokban érzel valamit.
Tudom, hogy a mi autónk nagyon erős a nagyobb sebességű kanyarokban, de ennek ellenére többre van szükségem. A mezőny közepében végző csapatoknak el tudom képzelni a helyzetét, nem igazán tapasztalhatják meg a G-erőhatásokat a futamok alatt. A szélesebb gumikkal, és nagyobb leszorítóerővel azonban sokkal szórakoztatóbb lesz.
Hogy mennyiben fog változni, nem tudom. Jól érzem magam a Forma-1-ben, de a dolgokon mindig lehet javítani.”
Ricciardo összességében arra számít, hogy pozitív változás fog történni a királykategóriában. „Számomra az lenne az ideális forgatókönyv, ha az időmérőn is ki tudnánk autózni a maximumot – ez egy igazán nagy lépés lenne.”
Szólj hozzá