Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull Content Pool (GEPA pictures/ Christian Walgram)

Sainz megy Vettel helyére

Fotó: Red Bull Content Pool (GEPA pictures/ Christian Walgram)

Vettel távozását követően rögtön elindultak a találgatások, hogy ki kerülhet a helyére, egyes források pedig biztosak voltak abban, hogy Carlos Sainz veszi át a négyszeres világbajnok ülését. A pletykák ezúttal igaznak bizonyultak, s így a Ferrari az elmúlt 50 évének legfiatalabb pilótapárosával vág majd neki a 2021-es Forma-1-es szezonnak. A maranellóiak kétéves megállapodást írtak alá a spanyol pilótával.

Mint ahogy arról kedden beszámoltunkMattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke hivatalosan is bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a négyszeres világbajnok év végén lejáró szerződését. Az olasz szakember elmondása szerint a csapat és Vettel közösen hozta meg ezt a döntést, mivel ezt vélte mindkét fél a legjobb megoldásnak.

csapat hivatalos közleménye nem indokolta meg semmilyen különleges okkal a váltást, egyszerűen mindkét fél úgy gondolta, hogy eljött a váltás ideje. Vettel elmondása szerint nem az anyagiak állnak a háttérben, a kapcsolata pedig csapattársával, Charles Leclerc-rel sem lehetett annyira problémás, mivel a monacói versenyző korábban nyilatkozta, hogy örülne annak, ha továbbra is a német világbajnok maradna a csapattársa.

Vettel a közleményben úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hónapok változásai arra késztették, hogy átértékelje az igazán fontos dolgokat az életében, és a megváltozott helyzethez viszonyulni fog és változtatni fog a hozzáállásán.

Carlos Sainz 2015-ben debütálhatott a Toro Rosso színeiben, 2017-ben a Renault ajánlott számára szerződést, így a szezon közben, 16 futám után átment a francia alakulathoz. Abban az évben a 9., míg a rákövetkező szezonban a 10. helyet szerezte meg a világbajnoki pontversenyben. Tavaly viszont már egy másik csapat, a McLaren színeiben bizonyított. Össze is jött F1-es karrierjének első dobogós helyezése, mivel a Brazil Nagydíjon (miután megbüntették Lewis Hamiltont) a harmadik helyen ért célba. A wokingi alakulatnál a csapattársa Lando Norris volt, akivel szoros barátságot is kötött.

98000614 288092475521990 3201203236409180160 n

„Viszlát, barátom! Mindössze egy, de örömökkel teli év volt. Jókat nevettünk és közös emlékeket szereztünk. Adj bele mindent!” – írta Instagramon barátja és egyben csapattársa, Lando Norris.

Norris egész biztosan marad a McLarennél 2021-ben is, csapattársa pedig nem más lesz, mint a Renault-tól érkező Daniel Ricciardo. „Hálás vagyok a Renault-nak az itt töltött időért és azért, hogy megkönnyítették a beilleszkedést. Azonban még nincs vége, idén visszatérünk a rajtrácsra. A fejezet még nincs lezárva, hozzunk össze egy erős befejezést” – írta az ausztrál pilóta hivatalos Instagram oldalán.

És hogy ki kerül Ricciardo megüresedett helyére a Renault-nál? Ez egyelőre a jövő zenéje. Egyesek szerint van lehetőség arra, hogy Fernando Alonso jövőre visszatérhet és újra magára ölti a francia istálló overálját.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top