A McLaren hivatalosan is bejelentette azt, amit eddigi is ejteni lehetett: Stoffel Vandoorne marad a wokingiaknál 2018-ban is.
Vandoorne idén kapott lehetőséget a McLarentől arra, hogy egy teljes szezonon át bizonyítson, s úgy tűnik, hogy Éric Boullierék meg vannak elégedve vele. A belga versenyző egyébként a junior kategóriákban igencsak szép eredményeket ért el, illetve a királykategóriában az eddigi legjobb helyezése egy 10. pozíció, amit éppen a Magyar Nagydíjon ért el.
Már korábban sejteni lehetett, hogy a McLaren megtartja majd a fiatal versenyzőt, azonban hazai futama, a Belga Nagydíj előtt hivatalosan is megerősítették a hírt.
„Örülök annak, hogy a csapat hivatalosan bejelentette, hogy jövőre náluk fogom folytatni a versenyzést” – nyilatkozta Vandoorne, aki hangsúlyozta: jót fog tenni a teljesítményének az a tudat, hogy biztos helye van jövőre, mert így tényleg már csak a feladataira fog koncentrálni.
Fernando Alonso jövője egyelőre még kérdéses az istállónál, a spanyol várhatóan szeptember-október környékén határoz majd a következő évvel kapcsolatban – ugyanis a McLaren mindent megtesz azért, hogy megtarthassa a kétszeres világbajnokot.
Szólj hozzá