Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Verstappené a második győzelem

Fotó: Amber PR

Nem okozott csalódást az idei évben sem a tavaly a Forma-1-es versenynaptárba visszatért Emilia Romagna Nagydíj. Kicsúszások, izgalmak és egy piros zászlós leállást követően Max Verstappen behúzta idei első győzelmét. Nagy küzdelmek közepette a második helyen ért célba Lewis Hamilton. A brit a leggyorsabb körért járó bónuszpontnak köszönhetően vezeti az egyéni ponttáblát. A harmadik helyezett Lando Norris lett, aki így jutalmazta csapatát az időmérő edzésen elkövetett hibáját követően.

Nagy kihívást jelentett a futam, különösen az elején. Nehéz volt pályán tartani az autót. A gumik gyorsan koptak a nedves aszfalton és soha nem könnyű eltalálni a megfelelő pillanatot arra, hogy mikor kell száraz gumikra váltani. A második rajt során volt egy kisebb incidensem, de ezen kívül minden tökéletes volt ma.” – szögezte le a versenygyőztes holland.

Nagy esőzés és csúszkálás közepette rajtolt el a mezőny a szezon második Forma-1-es futamán az Enzo és Dino Ferrari nevét viselő imolai versenypályán. Fernando Alonso már a felvezető körben lecsúszott a pályáról, de szerencsére a rajtra az Alpine szerelői rendbe hozták a spanyol autóját. Több kiesést követően féltávnál karambolozott össze Valtteri Bottas és George Russell, s a rengeteg törmelék miatt leállították a futamot. A futam utáni nyilatkozatokból kiderül, hogy mindkét pilóta a másikat hibáztatja a balesetért.

Egy kisebb szünetet követően újraindult a verseny, amelyet végül az idei év világbajnoki esélyesének kikiáltott Max Verstappen meg is nyert. Lewis Hamilton mindjárt a rajtnál elvesztette az első helyet, majd a 31. körben lecsúszott az ideális ívről és kicsúszott a pályáról. A futam leállítása miatt vissza tudott állni a versenybe, de csak a kilencedik helyre. Utána viszont világbajnokhoz méltóan jött egyre feljebb a mezőnyben és végül a második helyre vitte célba Mercedesét. Lando Norris, akit a „Nap Versenyzőjének” is megválasztottak a rajongók, pályafutása során másodszor állhatott dobogóra, s a tavalyi osztrák futam után második bronzérmes helyét gyűjthette be.

A két Ferrari kiválóan végzett, hiszen Charles Leclerc a negyedik, míg Carlos Sainz az ötödik helyen ért célba. Nagyon csúszós volt a pálya a verseny első felében, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Sainz kétszer is lecsúszott a pályáról, de szerencsére mindkétszer vissza tudott térni sérülések nélkül. Szinte a mezőny egyetlen pilótája sem úszta meg csúszkálás nélkül. Valamelyik autója komolyabban sérült, de volt olyan – így Max Verstappen is – aki még időben megfogta kicsúszó autóját. Sőt, ő még helyet sem vesztett. A verseny újraindítását követően már ki-kikacsingatott a nap is, így a pálya egyre jobban száradt. A többség már slick gumikkal vágott neki a fennmaradó nagyjából féltávnak.

A McLaren pilótái ismét jó formában voltak. Norris harmadik helye mellé a csapatnál még csak második futamát töltő Daniel Ricciardo a hatodik helyen ért célba. Lance Stroll nagyszerű teljesítményt nyújtott. A fiatal kanadai a hetedik helyet csípte meg, miközben négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel csak a 15. lett. Már a rajtja sem sikerült jól a németnek. A csapat sokáig vacilált azon, hogy milyen gumikkal vágjon neki a 63 körös futamnak. Emiatt végül csak a bokszutcából rajtolhatott el a mezőny végén, ráadásul ezért később stop-and-go büntetést kapott. A verseny vége sem lett túl rózsás számára, hiszen bár a 15. lett, de néhány perccel a futam leintése előtt autójának sebességváltójának meghibásodása miatt kiállt.

Ezúttal Pierre Gasly volt a jobb AlphaTauri pilóta. A kilencedik helyen ért célba a francia, miközben japán csapattársa csak a 13. lett. Kimi Raikkönen és Esteban Ocon zárja az első tizet. Fernando Alonso épphogy lemaradt a pontszerző helyekről, miután a spanyol 11.-ként látta meg a célvonalat.

A futam előtt jelentette be a Forma-1, hogy 2022-től tíz éven át Miami is vendégül látja a Forma-1-et, így immár két helyszínen szurkolhatnak majd az amerikai szurkolók.

Folytatás két hét múlva (2021. május 2.) Portiamóban, a Portugál Nagydíjon. Ez is egy beugró helyszín lesz, Vietnám helyett rendeznek ismét Európában futamot. 2020 után immár másodszor látogat el a mezőny az Atlanti-óceán partjára. Tavaly Lewis Hamilton nyerte ezt a futamot, sőt azzal, hogy begyűjtötte Forma-1-es pályafutása 92. győzelmét, megdöntötte Michael Schumacher rekordját. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, Max Verstappen ért még fel a dobogóra, ezúttal a harmadik fokára.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top