Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Verstappené az utolsó maláj győzelem

Fotó: Amber PR

Sorozatos balszerencséi után a 19., utolsó Maláj Nagydíjat a 20. születésnapját ünneplő Max Verstappen nyerte meg vasárnap a szepangi pályán. Az első rajtkockából induló Lewis Hamilton végül második lett, s tovább növelte előnyét az egyéni ponttáblán. Legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel csak az utolsó rajthelyről vághatott neki a futamnak, de így is a negyedik helyre hozta célba a Ferrarit. A dobogó utolsó fokára Daniel Ricciardo állhatott fel, így teljes lehet a Red Bull öröme.

„Azt gondolom, hogy az autó jól ment, láttam, hogy Lewis küszködik egy kicsit az autó húzásával… Neki több veszítenivalója van a világbajnokság kapcsán. Innen kezdve már a saját tempómban haladtam, a saját versenyemet futottam. Ez egy nagyon nehéz verseny, s hihetetlen, hogy megnyertem.” – szögezte le Verstappen.

Ezen a hétvégén mindenki Mercedes-Ferrari csatát várt, de azért ott lógott a levegőben a Red Bull esélyessége is. Az energiaitalos csapat végül be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen mindkét pilótája dobogóra állt, s 2016 után ismét egy Red Bull pilóta állhatott fel Malajziában a dobogó legtetejére. A fiatal hollandnak egyébként ez volt pályafutása második győzelme azután, hogy mindjárt bemutatkozó versenyén a Red Bullnál nyert tavaly Barcelonában.

Verstappen ellopta a showt az eddig rivaldafényben lévő pilótáktól. Hamar kielőzve Hamiltont az élre állt, s onnan már nem lehetett letaszítani. A Mercedes britje küszködött a tempójával, miközben a hátulról rajtoló Vettel hatalmas munkával ledolgozta hátrányát és egyre feljebb került a mezőnyben. A német pilóta jelenleg 34 ponttal lemaradva áll Hamilton mögött az egyéni ponttábla második helyén, miközben öt verseny van még hátra. Ráadásul várhatóan még sebességváltó cserét is kell majd végrehajtani a kocsiján alig egy héttel a következő futam előtt, mivel a levezető körben Lance Stroll Williams-ével összeütközött. Vettel jobb hátsó kereke a motorborításon végezte, ami talán egy nagy elbambulás szükségtelen eredménye volt. Pascal Wehrlein Sauberjén fuvarozta be a bokszutcába honfitársát.

Kimi Raikkönen ismét nem fejezte be a versenyt, zsinórba már másodszor. Ezúttal egy motorprobléma miatt még elrajtolni sem tudott a Ferrari finnje. Bár a garázsba visszatolták a Ferrarit, de a problémát nem tudták a szerelők orvosolni, így Raikkönen, aki első Forma-1-es győzelmét itt aratta a McLarennel 2003-ban, kénytelen volt ilyen csúfos módon búcsút inteni a szepangi pályának.

Valtteri Bottas egy nem túl sikeres versenyen van túl. Bár nagyon jól rajtolt, végül csak az ötödik helyen ért célba. Őt Sergio Perez követte a hatodikon, miután hősiesen tartotta magát betegen is ilyen rettentő nehéz párás körülmények között.

Dicséretes volt Stoffel Vandoorne teljesítménye, aki behozta a McLarent a hetedik helyre, miközben Fernando Alonso csak 11. lett. Nyolcadikként és kilencedikként a Williams pilótái, Lance Stroll és Felipe Massa értek célba. Ezek a pontok fontosak a brit csapat számára, hiszen a pontversenyben a Toro Rosso és a Renault a nyakán vannak.

Esteban Oconé az utolsó pont a tizedik hellyel, pedig nem indult egyszerűen a verseny számára. A francia még a rajtnál beszorult Perez és Massa autója közé, s mikor autója összeért a Williams-szel, defektet kapott. Ezután összeszedte magát és nagyszerű teljesítménnyel bevitte a Force Indiát az első tíz közé.

Kimi Raikkönen mellett Carlos Sainz nem tudott célba érni. A spanyol pilóta autójának motormeghibásodása miatt volt kénytelen kiállni.

A mezőny marad Ázsiában, de máris utazik a következő futam helyszínére, a felkelő nap országába. Alig egy hét múlva (2017. október 8.) Japánban mérkőznek meg ugyanis egymással a Forma-1-es pilóták. 2016-ban Nico Rosberg nyert, s a mostani nyertes Max Verstappen lett a második. Szomorú évforduló következik, három évvel ezelőtt ezen a futamon szenvedett súlyos sérülést Jules Bianchi, s végül 2015. július 17.-én távozott végleg az égi versenypályákra.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top