Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Vettel ismét a csúcson

Fotó: Amber PR

Sebastian Vettel ismét játékba hozta magát, hiszen győzelmet szerzett a Kanadai Forma-1-es Nagydíjon. A Ferrari német pilótája az egyéni ponttábla élén is átvette a vezetést, igaz, csak egy pontos előnnyel Lewis Hamilton előtt. Miközben Vettel az észak-amerikai futam minden egyes körében vezetett, addig a Mercedes britje csak az ötödik helyre tudta célba vinni autóját. Csapattársa, Valtteri Bottas  második lett, miközben a mostanában igen peches Max Verstappen állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Dupla öröm

Sebastian Vettel duplán örülhet, hiszen történelmi tettet hajtott végre. Igen régen, 13 évvel ezelőtt sikerült utoljára Montreálban Ferraripilótának győznie (2004-Michael Schumacher). Vettel sikere várható volt, több minden erre mutatott. A Mercedes bár kedvelt pályáján versenyzett, de még nem tudta megoldani az új hiperlágy abroncsok szemcsésedésének problémáját. Vettel ezzel szemben már szombaton is jeleskedett. Megszerezte az első rajtkockából való indulás jogát az időmérő edzésen. Vasárnap a rajtnál a német elhúzott és a vezetést már senki nem tudta elvenni tőle.

„Tökéletes, ez a megfelelő szó rá. Mondtam tegnap, hogy milyen sokat jelent ez a helyszín a Ferrari számára. Az, hogy így sikerült ez a verseny számunkra, az hihetetlen.” – szögezte le Vettel. „Ma a Gilles Villeneuve pályán nagyon érzelmes jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikor Jacques (Villeneuve) vezette az édesapja egykori autóját, és nagyon büszkévé tesz, hogy én szereztem meg itt a győzelmet.” -tett hozzá a 30 éves pilóta.

Egy bokszbeállás a nyerő

Bár két bokszbeállásos stratégiát jósoltak a hétvégére, a pontszerző pilóták mindegyike csak egyszer ment be kerékcserére, így túl sok variációra nem volt lehetőség a stratégiákat illetően. Sajnos ez egy viszonylagosan unalmas versenyhez vezetett. A verseny eleji baleset és a futam egy körrel hamarabb való leintése adhat egyedül beszédtémát. Egy, a Lewis Hamilton baráti köréhez tartozó modell intette le a futamot, de egy körrel hamarabb. Utólag kiderült nem a modell volt ezért okolható, túl korán kapta meg a jelet a kockás zászló meglengetéséhez.

Ricciardo és Hamilton mögött Kimi Raikkönen ért célba hatodikként. Nem volt meg a finn tempója ahhoz, hogy előkelőbb helyre vigye célba a Ferrarit. A középmezőny éllovasa a Renault volt, hiszen Nico Hülkenberg és Carlos Sainz a hetedik és nyolcadik helyen ért célba. Mindketten kielőzték Esteban Ocont, aki azért még így is kapott két pontot a kilencedik helyért. Az utolsó pont Charles Leclercé, aki újoncként ismét maradandót nyújtott. A monacói pilóta az elmúlt négy futamból hármon pontszerző helyen ért célba a Sauberrel.

Rajt utáni baleset

Szegény Brendon Hartley-t még az ág is húzza. Az a hír járja, hogy a Toro Rosso lecseréli az új-zélandi pilótát, mert elégedetlen a teljesítményével. Mutatnia kell valamit, ha maradni akar a Forma-1-ben, de az nem fog menni úgy, ha balesetet szenved. Már az első körben összeakadt Lance Stroll Williamsével. Előzésbe fogott a 28 éves pilóta, mikor Stroll feltolta őt a falra, s ekkor nagyon összetört az autója. Mindkét pilóta sértetlenül megúszta a balesetet, de ezzel mindkettőjük számára véget ért a verseny, s a verseny egyetlen biztonsági autós fázisa lépett életbe.

McLaren mi lesz veled?

A McLaren szintén csalódottan hagyja el Montreált. Zsinórban már a második futamról pont nélkül tér haza. Stoffel Vandoorne defektet kapott az első körben, a mezőny végére esett vissza és végül két kör hátrányban a 16. helyen ért célba. Fernando Alonso a verseny felénél kiállni kényszerült autója kipufogórendszerének meghibásodása miatt. A spanyol pilóta a hétvégén a Le Mans-i 24 órás versenyen való részvétellel és egy reménybeli sikerrel vigasztalódhat majd.

Franciaország, üdv. ismét!

A következő futamra két hét múlva (2018. június 24.) kerül sor Franciaországban, a Paul Ricard  versenypályán. Franciaország 10 év után került vissza a versenynaptárba, miközben ezen a pályán 1990-ben hajtottak utoljára Forma-1-es autók. Mindenki kíváncsian várja, hogy ki fogja az első trófeákat hazavinni innen. Ez egyben az első futam lesz abból a háromból, amelyet a következő három hétben egymás után fog a mezőny teljesíteni. Kemény menet várható a csapatok számára.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top