Keresés
Close this search box.

Vettel ismét tarolt

Sebastian Vettel ismét nyerni tudott, ezúttal a szezonzáró Brazil Nagydíjon, így a német pilóta zsinórban kilencedik, szezonbeli tizenharmadik győzelmét gyűjtötte be az Interlagos pályán.

Sebastian Vettel ismét nyerni tudott, ezúttal a szezonzáró Brazil Nagydíjon, így a német pilóta zsinórban kilencedik, szezonbeli tizenharmadik győzelmét gyűjtötte be az Interlagos pályán.

A Forma-1-től búcsúzó Mark Webber lett a második, míg a bronzérmes helyen a ferrarisFernandoAlonsót köszönthetjük. FelipeMassának nem sikerült dobogós helyen zárnia utolsó ferraris versenyét. A brazil pilóta hazai versenyén a hetedik helyet szerezte meg.

„Fiúk, nagyon büszke vagyok rátok. Szeretlek titeket. Emlékezzetek erre, s élvezzétek a pillanatot. Megcsináltuk. Ez hihetetlen.” – ujjongott a 26 éves pilóta, aki ezzel a győzelmével beállította Michael Schumacher 2004-es rekordját, amikor is 13 győzelmet szerzett egy szezonon belül a Ferrarival.

JensonButton lett a negyedik a szebb napokat is megélt McLarennel. A wokingi csapat pilótái egyszer sem tudtak dobogóra állni 2013-ban. A brit pilótát NicoRosberg követi az ötödik helyen, s így csapata, a Mercedes a konstruktőri ponttábla második helyén végzett a Red Bull mögött és hat ponttal a Ferrari előtt.

A mexikói Sergio Perez lett a hatodik, aki öt rajthelyes büntetést kapott, s így a hátsó, 19. helyről indulva ért célba pontszerző helyen az utolsó versenyén a McLarennel.

FelipeMassának is utolsó futama volt ez csapatával, a Ferrarival. Nyolc év után búcsúzik a brazil az olasz csapattól, emiatt különösen szépre tervezte az utolsó versenyét. Nem úgy sikerült, hiszen bokszutca áthajtásos büntetést kapott, amitől igencsak méregbe gurult, s ennek hangot is adott. Végül a hetedik lett hazai versenyén, hazai rajongói előtt.

A Mercedes másik pilótája, Lewis Hamilton kilencedik lett, így éppen lecsúszott az utolsó pontról, amelyet a Sauberrel versenyző NicoHülkenberg szerzett meg. Hamilton egyébként Massához hasonlóan bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel autóját nekicsapta ValtteriBottas Williams-ének, aki kénytelen volt feladni a versenyt. Hamilton megúszta egy defekttel.

A konstruktőri ponttáblát végül nem sikerült sem a Ferrarinak, sem a Lotusnak átrendezni. Maradtak a harmadik és negyedik helyen a Red Bull és a Mercedes mögött.

Egy felemás szezon vége érkezett el Brazíliában. Míg a szezon elején még változatosan alakultak az erőviszonyok, addig a nyári pihenőt követően elérkezett a Vettel-éra, a maga rekordjaival. Egy korszak zárul az autók életében, hiszen a jelenlegi 2.4 literes V8-as szívómotorok helyett 1.6 literes, hathengeres turbómotoros autók köröznek majd. Mindenki új autót épít, így megjósolhatatlan, hogy mire számítsuk a csapatoktól. Előtte azonban még jön a tél, az ünnepek, a feltöltődés ideje, hogy aztán tavasszal ismét lendületbe jöjjön a Forma-1-es mókuskerék.

2013-as Brazil Forma-1-es Nagydíj eredménye:

1. Sebastian Vettel Red Bull 1:32:36.300
2. Mark Webber Red Bull + 10.452
3. FernandoAlonso Ferrari + 18.913
4. JensonButton McLaren + 37.360
5. NicoRosberg Mercedes + 39.048
6. Sergio Perez McLaren + 44.051
7. FelipeMassa Ferrari + 49.110
8.NicoHülkenberg Sauber + 1:04.252
9. Lewis Hamilton Mercedes + 1:12.903
10. Daniel Ricciardo ToroRosso + 1 kör
11. Paul di Resta Force India + 1 kör
12. EstebanGutierrez Sauber + 1 kör
13. Adrian Sutil Force India + 1 kör
14.HeikkiKovalainen Lotus + 1 kör
15. Jean-Eric Vergne ToroRosso + 1 kör
16. PastorMaldonado Williams + 1 kör
17. Jules Bianchi Marussia + 2 kör
18. Giedo van der Garde Caterham + 2 kör
19. Max Chilton Marussia + 2 kör
20. Charles Pic Caterham Nem ért célba
21.ValtteriBottas Williams Nem ért célba
22. Romain Grosjean Lotus Nem ért célba

A világbajnokság végeredménye:
Pilóták:

1. Sebastian Vettel 397 pont
2. FernandoAlonso 242pont
3. Mark Webber 199 pont
4. Lewis Hamilton 189 pont
5. Kimi Raikkönen 183 pont
6. NicoRosberg 171 pont
7. Romain Grosjean 132 pont
8. FelipeMassa 112 pont
9. JensonButton 73 pont
10. NicoHülkenberg 51 pont

Konstruktőrök:

1. Red Bull 596pont

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top