Keresés
Close this search box.

Vissza a gyökerekhez

Újra a Force India-nál Nico Hülkenberg!

 Újra a Force India-nál Nico Hülkenberg!

A Force India-nál folytatja pályafutását a 26 éves német versenyző, Nico Hülkenberg. A pilóta egészen az utolsó pillanatig harcban volt a Lotus üléséért, ám az enstone-i csapat végül a venezuelai Pastor Maldonado mellett tette le a voksát. Hülkenberg már versenyzett korábban az indiaiaknál, 2012-ben 63 pontot szerzett az istállóval, ami akkor a világbajnoki összesítésben a 11. helyre volt elég. A gárda vezetősége még nem jelentette be, hogy ki fog jövőre Hülkenberg csapattársaként szerepelni az istálló színeiben, csak annyit mondtak az újságírók kíváncsiskodó kérdéseire, hogy „minden időben ki fog derülni”.

„Ismerem az egész csapatot, hiszen korábban versenyeztem nálunk, és láttam rajtuk idén az eltökéltséget. Ugyanannyira ki vagyok én is éhezve a sikerre, mint a Force India.”

Hülkenberg számára a szezon második fele jól alakult, szép eredményeket produkált – ami talán annak is köszönhető, hogy csapata, a Sauber már tudott neki fizetést is adni a munkájáért. Az utolsó nyolc versenyből hat futamon sikerült pontszerző helyen befutnia. Monzaban például az ötödik helyen intette le a kockás zászló, míg Koreában sikerült elcsípnie a negyedik helyet.

Az eredmények egyértelműen magukért beszéltek, ezért is figyelt fel rá a komoly anyagi gondokkal küzdő, ámde a konstruktőri bajnokságban negyedik helyet megszerző Lotus. Az enstone-iaknak viszont nagyon is szükségük volt a pénzre, és a fizetős pilótára, így a komoly szponzori háttérrel rendelkező Pastor Maldonado mellett döntöttek. A venezuelainak a PDVSA 2011 óta 30 millió dollárral (6,6 milliárd forint) biztosítja a helyét a Forma-1-ben – ellenben Hülkenberggel, akinek az eredményei ellenére (idén az egyéni világbajnokság 10. helyén végzett 51 ponttal) közel sincsen akkora pénzügyi háttere, mint Maldonadonak.

A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya így nyilatkozott a hozzájuk visszatérő Hülkenbergről: „Amikor nálunk versenyzett 2012-ben, már akkor tudtuk, hogy Nico egy kivételes tehetség. Ez a tény csak erősödött az emberekben, és még jobban bebizonyosodott mindenki számára az idei teljesítménye alapján.”

„A csapatnak komoly tervei vannak a jövő évre az eredmények tekintetében. Bízok abban, hogy a tapasztalatok, amiket az utóbbi időkben szereztem, segíteni fogja a Force Indiát a kitűzött célok megvalósításában. Nagyon sok pozitív dolgot hallottam a Mercedes motorokról – úgy gondolom, hogy a 2014-es év nagyon sok izgalmat fog tartogatni számunkra” – nyilatkozta Hülkenberg.

Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a McLarentől távozó mexikói Sergio Perez lesz a német csapattársa. Ha ez valóban így fog történni, akkor Paul Di Resta-nak már nem igen lesz lehetősége a következő évi rajtrácson helyet találni – ha így alakul, akkor a skót az amerikai IndyCar-ban folytatja majd autóversenyzői pályafutását.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top