A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein megerősítette, hogy nem fog részt venni az első szezon előtti teszten a Circuit de Barcelona-Catalunya-n – a fiatal versenyző hátproblémái miatt volt kénytelen lemondani a szereplést, ami a Race of Champions-on történt ütközése óta még mindig fennáll.
Wehrlein a múlt hónapban, a Miami Marlins Parkban megrendezett ROC-on éppen Felipe Massával volt nagy csatában a pályán, azonban a célba érkezés után elvesztette az irányítást a Polaris Slingshot SLR felett, és a gumifalat is „leszántva” a korlátba csapódott.
Habár a baleset után gond nélkül lábra tudott állni és sétálni, azonban a „Nemzetek Csatája” – amelyben egyébként honfitársa, Sebastian Vettel volt a csapattársa – további megmérettetésein már elővigyázatosságból nem indult.
A német médiában folyamatosan tudósítottak Wehrlein állapotáról, s sokat lehetett olvasni arról, miszerint a 22 versenyző nyaksérülést szenvedett – az érintett azonban csak most szólalt meg az ügyben, s megerősítette, hogy a hátproblémái miatt nem fog részt venni a barcelonai, február 27. és március 2. között megrendezésre kerülő teszten.
„Orvosi tanácsra ki kell hagynom az első téli tesztet a hátproblémáim miatt; sajnálom a csapatot, de erősebben térünk vissza!” – osztotta meg péntek délelőtt Twitteren Wehrlein.
A pletykák arról szólnak, hogy a Ferrari harmadik számú versenyzője, Antonio Giovinazzi csatlakozhat Marcus Ericsson mellé, azonban ezen értesülést egyelőre nem erősítették meg.
Szólj hozzá