A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, hogy a Mercedesnek idén nem lesz olyan sima szezonja, mint tavaly volt, mivel a szabályváltozások zsugoríthatják a különbségeket a csapatok között.
Idén a Forma-1-es autók jelentősen gyorsabbak lesznek – többek között – az aerodinamikát érintő változások, illetve a szélesebb Pirelli abroncsok miatt is. Csak összevetésképp: csak a tesztek alatt már három másodperccel voltak gyorsabbak a 2016-os autóknál.
Wolff bízik a Mercedesben, hiszen a csapat az elmúlt három szezon során kiválóan alkalmazkodott a szabályváltozásokhoz, azonban semmit sem vesz biztosra. „Van annak egyfajta művészi értéke annak, hogy az elvárásaidat a helyükön kezeled” – kezdte nyilatkozatát az osztrák szakember. „Nem helyezheted a többieket a lista aljára – folyamatosan figyelned kell őket.”
„Az új szabályokkal mindenki nulla pontról indul. Ez előnyöket, ugyanakkor kockázatokat is jelent minden csapat számára a rajtrácson. Elég csak 2009-re visszaemlékezni, hogy milyen kiszámíthatatlan is volt akkor a Forma-1, amikor a Brawn éppenhogy megmenekült, aztán megnyerték a világbajnokságot.”
„Minden riválisunkat komolyan vesszük és tiszteljük, hiszen megtalálhatták a csapatuk mágikus erejét. Tele vannak rendkívül okos emberekkel – a saját területükön a világ legjobbjaival.”
„A lehető legjobb munkát végeztük a tél folyamán, és ha még nem is mi leszünk a leggyorsabbak Melbourne-ben, meg kell állapítanunk, hogy miért volt így és mit kell tennünk ahhoz, hogy újra elsők legyünk. Ez egy kihívás számunkra, ami plusz motivációt és energiát ad nekünk.”
A tesztek alatt a ferraris Kimi Räikkönen futotta a leggyorsabb időt a lágy gumikon, míg a második leggyorsabb a Mercedes finnje, Valtteri Bottas volt, azonban hét tizedmásodperc volt köztük a különbség. Igaz, hogy ebben az üzemanyag mennyiség, illetve az autó beállításai is közrejátszhattak – azonban Wolff úgy véli, hogy a csapatok és pilóták ezúttal közelebb kerültek egymáshoz. „Láthattuk Barcelonában, hogy szűkült a rés.”
„Meglátjuk, hogy alakul Melbourne-ben, mert még mindig nem tudjuk, hogy a többi autó milyen üzemanyag mennyiséggel, súllyal vagy beállításokkal ment.”
Szólj hozzá