Keresés
Close this search box.

A görögök helyett a lengyelek rendeznek Eb-t

blank

Új helyszínen rendezik meg a laser radialosok Európa-bajnokságát. A Görögországba tervezett kontinensbajnokságot végül Lengyelországban rendezik meg október 9. és 16. között. Az Eb-n induló Érdi Mária szép emlékekkel tér vissza Lengyelországba.

„Nem is bánom nagyon, hogy a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, hogy Lengyelország legyen a házigazda. 2017-ben, még U17-esként a lengyeleknél lettem világbajnok.” – reagált az Eb helyszínének megváltoztatása után Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiára.

„Az utóbbi időben amúgy is Észak-Európában készültem. Svédországban és Dániában is edzőtáboroztam. Az Európa-bajnokság Gdansk városában lesz, amely ugyancsak észak-európai kikötőváros” – tette hozzá a magyar vitorlás versenyző.

Érdi Mária jelenleg itthon készül, a tervek szerint szeptember közepén utazik el Kielbe, onnan pedig később az Eb helyszínére.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top