Keresés
Close this search box.

Kilinccsel előre az FRT-n!

Egyenesen egy méter sem, avagy kilinccsel előre!

Szűcs Alex élménybeszámolója az FRT Kupa után. 

Egyenesen egy méter sem, avagy kilinccsel előre!

Szűcs Alex élménybeszámolója az FRT Kupa után. 

 

Szűcs Alex
Merkur XR4Ti
Marso Racing Team

Kedves Alex!
Mesélnél a portálolvasóknak a hétvégi versenyedről?

Igen, szívesen!

Akkor kezdem az elején..
– Mivel az autót már pénteken kivittem magammal ezért szombaton reggel 7 körül mikor elsőként megérkeztem még jégkaparással kezdtem de már akkor is látszott hogy egy szép napnak nézünk elébe. Mivel az összes szerszám, gumi, sátor a szervizbuszban volt amivel a „szerelő-főző” csapat érkezett egy kicsit később ezért addig elintéztem a nevezéseket és átvettem a rajtszámokat.
– Közben a „team” is megérkezett és egy gyors kipakolást-sátorállítást követően megejtettünk egy futómű állítást, mert volt egy kis gond a kormányközéppel. Mivel kb 1 óra csúszásban voltunk, sietve meg is kezdtem az edzőkörök lefutását amikor is már számos hibával kellett szembesülnünk. Melyeket elvileg már orvosoltunk a versenyt megelőző 2 hétben. Ilyen volt például az olajcsöpögés megszűntetésére szolgáló karter tömítés csere, ami olyan jól sikerült hogy most már csak a nívópálca mellett fröcskölt kifelé, tehát nyakig olajos volt minden egy-egy kör után de sikerült lokalizálni és megszűntetni. Az olajpumpa is magára talált ami mindjárt eredményezett is 70 fokos olajnál alapjáraton egy 3-4bar-os olajnyomást, aminek hatására a nem túl fiatal turbó csapágya mellett sikerült is utat találnia magának. Ezért amíg be nem melegedett rendesen úgy füstölt mint amit felgyújtottak, de ezzel sajnos nem tudtunk mit kezdeni.
– A nagy versenyzői létszám hatására egész komoly sorállás alakult ki a rajtoltatóban ezért nem is sikerült az összes edző kört lefutni de nem bánkódtam mert addigra már sikerült pár tiszta kört menni.
– Már az első futam előtt látszott hogy bár 12 kereket vittünk ki felszerelve kevés lesz ha nem spórolok egy kicsit a gázzal ezért így is tettem, amikor is az első futam felénél már egy igen furcsa zajra lettem figyelmes hátulról amit először defektnek gondoltam ezért inkább elvettem és begurultam a depóba ahol is már mindenki furcsán kémlelte az autó alját ebből sejtettem hogy nagyobb a baj mint gondoltam. Kitekeredett a diffi hátulját felfogató csavar ezért a hátsó hajtás a betonon folytatta a hátralévő távot és nagy szerencsénkre nem tört el, így a csavart pótolva vissza tudtuk rakni a helyére.
– A további felfutások során már a technikai malőrök elkerültek így tudtam kicsit koncentrálni a vezetésre is aminek köszönhetően körről körre tudtam gyorsulni annak ellenére hogy elsősorban a „kilinccsel előre” szlogen járt a fejemben hiszen a nézők sem véletlenül állnak a pálya szélén..
– Összefoglalva egy nagyon jó és tanulságos versenyen vagyunk túl ami bizakodásra ad okot az autó tavaszi átépítésével kapcsolatban hogy jó irányba haladunk, mert továbbra is „kezesbárányként” viselkedik a pályán.

u.i.: Tanulság még hogy be kell tervezni egy tartalék szakácsot is ha nem délután 3-kor akarunk ebédelni, arra az esetre ha esetleg a fő séf egy óvatosan átmulatott éjszakából érkezne meg reggel.

Támogatóid?

– A támogatók névsora egyenlőre nem túl hosszú de folyamatos egyeztetések folynak. Már egy ideje Marso Racing Team néven jelenünk meg a rendezvényeken aminek köszönhetően nagyon sok felszerelést és segítséget nyújt a névadó gumis cég, illetve nagyon sokat köszönhetek még a FatfishGarage-nak akik az autó felkészítésében nyújtanak nagy segítséget. Nagyon sok abroncsot használunk el a hátsó tengelyről ezek pótlásáról a Székely gumiszerviz gondoskodik, ha kell éjt nappallá téve az utolsó pillanatban is ezért mondhatjuk azt hogy a műsor nem jöhetne létre ilyen segítőkész barátok és elkötelezett rajongók nélkül.

– Hajósi Miklós –

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top