Keresés
Close this search box.

Kis Ádám: Bauskai kalandok

Összességében egy izgalmas és eseménydús versennyel lettünk gazdagabbak. 

Kis Ádám, Levianus Motorsport Kft
Mitsubishi Colt EVO.
Autocross EB futam. Bauska. Lettország
2014.05.24-25.

Egy fordulatokban gazdag Autocross Európa Bajnoki futamon vagy túl. Volt test-test elleni harc, csapatós kanyarok, motor csere, kemény „B” döntő, versenyzői felvonulás. Megosztanád a portálolvasókkal a Bauskai hétvégéd történetét?

Igen, szívesen.
Csütörtök – Péntek történések:
– Már az utazásunk is kalandosra sikeredett, hisz műszaki problémák miatt kerülő úton indultunk el a távoli Lettországba. Mintegy 26 órányi utazás után megérkeztünk a festői szépségű Bauskába.
A rendezők kedvesek és segítő készek voltak velünk korán reggel is, így sikerült depót cserélnünk, utólag is köszönet nekik. Sikeres adminisztratív után egy zökkenőmentes gépátvétel következett, majd az esti jól megérdemelt pihenés.

Szombat:
– Délben kezdetét vette a szabadedzés, melyen ismerkedtem a pályával, mely szenzációs állapotban fogadott minket. A szabadedzés elemzése után az első időmérőn már 2 másodperc javítást sikerült végrehajtanunk, és egy „kisebb” hiba javításán dolgoznunk egészen a második időmérőig.
A második időmérőn siker és kudarc is ért, hisz jelentős javulás produkáltam (7. hely), összetettben a 9. helyen végeztem. Sajnos viszont 1 körrel kevesebb jutott, és mint utólag kiderült egy futammal is, hisz a motorból „megszökött” az a pár liter olaj.
Sajnos hiába a második soros idő kihagyni kényszerültünk az első előfutamot. Az este, éjszaka folyamán kicseréltük autóm erőforrását, így felkészülten vártuk a vasárnapi versenynapot.

Vasárnap:
– Versenyzői felvonulással vette kezdetét az igen meleg vasárnap. Jó érzés volt ennyi néző előtt felvonulni szerelőimmel.
Kissé idegesen vártam a II. előfutamot, melyet az utolsó helyről kellett megkezdenem. Hál Istennek jó rajtot vettem és több előzést is végrehajtva az 5. helyen zártam a futamot, így két sort előrelépve a második sorból várhattam a III. előfutamot. A rajt mondhatni csodálatosan sikerült, második helyen fordultam el az első kanyarban, sajnos az első kör felénél érzékeltem, hogy az autó megtorpan így vesztettem egy pozíciót, és veszélybe került a harmadik hely is. Az autó új életre kélt és két körrel később sikerült visszaszereznem a második helyet, de sajnos a hátsó kanyarban vezetési hibát vétettem és újra a harmadik helyen találtam magam, mely a leintésig nem változott, így sajnos csak a B döntőbe kvalifikáltam magam, viszont az első sorba.
– A B döntő rajtját sikerült talán legjobban elkapni, de a technika közbe szólt. III. futamból jól ismer befulladással, sajnos itt elment a futam. ezek után szinte minden kanyarban befulladt az autó, és én is elvesztettem a fonalat, rengeteget hibáztam. Végül a negyedik helyen hoztam be a Coltot, melyből a végére az észt versenyző büntetése miatt harmadik hely lett. Összetettben 11. helyen zártunk 20 versenyzőből. Ürömben az öröm, hogy kiderült a váltóelektronika folyamatos szikra kivétele miatt volt a befulladás. Most már ezt is tudjuk, javítjuk. Összességében egy izgalmas és eseménydús versennyel lettünk gazdagabbak, sok-sok tapasztalattal és versenykilométerrel.

Gőzerővel készülünk a Matcshenberg-i futamra, melyen most már a célunk, reményünk egy A döntős pozíció. Köszönöm a csapatom, szponzoraim munkáját, mellyel segítették e tisztességes eredmény elérését. Úgy érzem, hogy sokat tanultunk és fejlődtünk a két EB futam alatt, és talán Fortuna is kegyes lesz hozzánk a harmadik futamon.

Támogatók: Belföld Sped Kft, LKL Color Kft, Adip’ Art Kft, Levianus Kft,

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top