Fotó: Facebook (Kiss Norbi)

Kiss Norbert csak egy kört ment vasárnap

Fotó: Facebook (Kiss Norbi)

A címvédő Kiss Norbert a harmadik futamot feladta, míg a negyediken el sem tudott indulni a kamion Európa-bajnokság utolsó, Le Mans-i versenyhétvégéjének vasárnapi napján.

A 31 éves magyar versenyző Facebook-oldala szerint a harmadik futamon az első sorból rajtolt, átvette a vezetést, de az első kör végén motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

„Túléljük, ez még csak az első fejlesztési év volt, aminek itt most vége is, nem tudunk menni az utolsó futamon” – közölte a pilóta, aki megköszönte mindenkinek a szurkolást. „Jövőre sokkal jobb lesz, ez biztos” – tette hozzá.

Kiss 216 ponttal a pontverseny ötödik helyén végzett.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top