Keresés
Close this search box.
2022 11 15 kovacs balint lemans2

Kovács Bálint: „A világbajnokságon szereplő csapatok most már tudják, mire vagyok képes”

Rendkívül sikeres vb-szereplés áll Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője mögött 2022-ben. Ugyan az Endurance-világbajnokság leghíresebb 24 órás viadalán, Le Mans-ban technikai okok miatt kiesett csapatával a lengyel Wójcik Racing Teammel, de a másik két egynapos viadalon remekelt: Spa-Francorchampsban az 5. helyen végzett, majd a Bol D’oron az abszolút hatodik helyén zárt a Superbike kategóriában. A 21 éves versenyző elmondta, ezzel a szerepléssel megkönnyítette a jövőjét, hiszen egyértelműen bizonyította, világbajnoki szinten is lehet rá számítani.

Igazán remek idénnyel folytatódott Kovács Bálint EWC-s pályafutása. A 2022-es Endurance világbajnokságon a H-Moto Team versenyzője három 24 órás viadalon is rajthoz állt. Noha a lengyel Wójcik Racing Team erre az esztendőre fix szerződést adott Bálintnak a tartalék versenyzői feladatok ellátására, végül főszerep jutott a HUMDA Academy támogatott pilótája számára.

„Nagyon izgalmas szezonom volt, és most már visszatekintve az elmúlt idényre, kijelenthető, idén nagyot léptem előre a karrieremben. Egyrészt szerződést kaptam egy vb-csapattól, ahol aztán a világ három leghíresebb 24 órás versenyén bizonyíthattam, hogy igenis képes vagyok a világbajnokság tempóját felvenni” – fogalmazott a 21 éves motoros.

Amíg 2021-ben teljesítette a Le Mans-i 24 órás vb-futamot – ráadásul úgy, hogy a megsérült csapattárs kiesését követően ketten teljesítették a távot –, addig idén nem volt szerencséje ugyanitt. Ezúttal sajnos nem látta meg a kockás zászlót, ugyanis technikai okok miatt kénytelen volt a csapata feladni a versenyt. Bálint szerint újabb tapasztalatszerzésnek nem volt rossz a szereplés.

A belga Spa-Francorchampsban viszont minden összejött a számára. Előbb felkerült a Wójcik Racing Team Superbike csapatába, majd egészen pazar teljesítményt nyújtva az 5. helyen zárta az újabb egynapos viadalt. Erre már az egész sportág felkapta a fejét, hirtelen mindenki számára ismert lett a fiatal magyar neve.

„Nem tagadom, napokig szinte el sem hittem, mit is értünk el. Eddigi karrierem csúcsa a spa-i ötödik hely, ami egyben az idei legjobb világbajnoki eredmény is a magyar motorsportban. Ha tavaly valaki azt mondta volna, hogy idén ilyen eredményt érek el, azt azonnal aláírtam volna” – árulta el Bálint.

Jött a folytatás, és a Bol D’oron kis híján megismételte a belgiumi bravúrját. Itt a Wójcik Racing Teamnél ugyan nem tudott rajthoz állni, ám a Maco Racing Team kölcsönversenyzőjeként – az időmérőt követően kérték fel a szereplésre – újfent világra szóló sikert ért el a Superbike mezőnyben. A francia Enzo Boulom és az ausztrál Anthony West csapattársaként a hatodik helyen zárt. Soha rosszabb szereplést, és most már reménykedhetünk abban, hogy Bálint ott lesz majd az Endurance-világbajnokság következő szezonjában is az indulók között.

Az idei Bol dOr nem adta könnyen magát. A Maco Racing megkereste a Wójcikot, hogy kölcsön vennének erre a futamra, ráadásul a Superbike kategóriában. A lengyelek rábólintottak, ám a bemelegítő edzésnek ekkor már vége volt, így egyrészt biztossá vált az indulásom, illetve az is, hogy a csapat Yamahájára az első felmenetelkor tudok majd először felülni. Kellett pár kilométer, mire ráéreztem a motorra, ám már a második felmenetelem vége felé olyan köridőkre voltam képes, mintha egész héten azzal motoroztam volna. A csapat nagyon elégedett volt a teljesítményemmel, és úgy érzem, immár elértem oda, hogy a privát csapatok legjobbjai közé tartozom” – fogalmazott Kovács Bálint.

A H-Moto Team versenyzőjének nevét immár megtanulta mindenki, bekerült a csapatvezetők jegyzettömbjébe, mint olyan motoros, akire bármikor maximálisan számítani lehet. És ennél nagyobb sikert nem érhet el egy Endurance-világbajnokság mezőnyében, hiszen akármit dobott számára a sors, sikerült megoldania. És egy ilyen szezon után biztos, hogy nem tartalékversenyzői szerződés dukál…

(Nyitókép: H-Moto Team, Izsó Krisztián)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top