Keresés
Close this search box.

Áthidalták a nehézségeket a Korda Racing motorosai

blank

Az Endurocross Bajnokság hétvégi fordulója a szezon eddigi legkeményebb erőpróbája elé állította a Korda Racing motorosait – ennek ellenére nem tértek haza üres kézzel.

A nyár első hétvégéjén a Nógrád megyei Szandaváralján folytatódott a MAMS Endurocross bajnoksága, ahol a tomboló hőség és a hatalmas por mellett egy kőkemény pálya várt a Korda Racing motoros versenyzőire. A verseny lebonyolítása a szokásoknak megfelelően négy részben történt, elsőként a félórás, utána a quados és az egyórás, végül pedig a 120 perces viadal résztvevői mérhették össze erejüket. És abban sem volt változás, hogy Liszka Rolandnak köszönhetően ismét Korda Racing győzelemmel vette kezdetét a versenynap, ahogy Pannonhalmán majd Tokodon, úgy Szandaváralján is ő ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán a 30 perces futamot követően. Roli persze ezzel sem lakott jól, ezúttal is szerencsét próbált a felnőttek között a 60 perces futamban, ahol ismét remekelt, a közel hetvenfős abszolút mezőnyben a parádés hatodik helyen zárt, saját kategóriájában pedig nem akadt nála gyorsabb. Ugyanebben a mezőnyben próbált szerencsét a Korda Racing színeiben Pribula Adrián aki sajnos ezúttal nem tudta teljesíteni a távot. Linninger Patrick újra egy quad nyergében állt rajthoz az egyórás futamon. A rajtot sikeresen elvitte, de sajnos a tereprallyra felkészített quadja nem volt alkalmas a szűk erdei szakaszok teljesítésére. Így minden körben le kellett szállnia és átrakni egy keskeny részen a gépet, ami igen sok időt vett igénybe. De ezzel is beért hatodiknak a célba.

A fő számban, a kétórás versengésben a Korda Racing hat motorossal képviseltette magát, közülük ketten is beverekedték magukat a bivalyerős élmezőnyt jelentő Top10-be, Hertlik Donoven az abszolút 9., Solymosi György pedig közvetlenül mögötte, a tízedik helyen zárta a futamot. Szintén jár az elismerés Lantos Jánosnak, aki a veteránok közt másodikként érkezett célba. Englerth Tibor a Superveteran osztályban szerezte meg a hetedik helyet, míg Tóth Attila ugyanitt lett kilencedik, Gyabronka Bence számára viszont idő előtt véget ért a verseny.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top