Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Gyutai Adrián)

Gyutai a dobogót célozza meg

Fotó: Facebook (Gyutai Adrián)

Gyutai Adrián elmondása szerint jól halad a felkészüléssel, és szerinte a dobogós helyezés is elérhető lehet számára a hétvégi vallelungai idénynyitón a gyorsaságimotoros olasz bajnokság 600 köbcentiméteres kategóriájában.

A Korda Racing 25 éves motorosa a menedzsmentjének közleményében azt mondta, a felkészülési időszak jól sikerült a számára, az utóbbi napokban a verseny helyszínén tesztelte a Honda CBR 600-ast, amellyel jó köridőkre volt képes.

„Természetesen még van hova fejlődnöm, és javítanom kell az egész tempómon, de nagyon jól haladunk” – jelentette ki Gyutai, akire a nevezési lista alapján a kategóriájában 42 rivális vár.

A paksi versenyző a szezonnyitóról úgy vélekedett, mivel az időjárás megjósolhatatlan, a mezőnyben pedig sok a kiváló ellenfél, nehéz előre megmondani, mire lehet képes.

„Nagyon várom már az első versenyt, szeretnék jó eredményt elérni, nem is olyan titkolt vágyam, hogy végre dobogóra állhassak, illetve hogy az összetettben az év végén a legjobbak között végezzek” – mondta Gyutai, aki tavaly szeptemberben a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as kategóriájában is bemutatkozott Misanóban.

Az olasz bajnokság a duplafutamos idénynyitó után július első hétvégéjén Mugellóban folytatódik, majd július végén Misano, szeptember elején pedig Imola következik, a zárás október elején lesz Mugellóban.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top