Jól kezdett a magyar bajnok a szlovák bajnoki futamon. A gokartos Juráncsik Balázs az ausztriai Bruckban megrendezett versenyen az első futamot megnyerte, majd a másodikat is.
Később – elmondása szerint jogtalanul kizárták az utóbbiból. A harmadik futamot a 18. helyről kezdve hatodikként zárta, így összesítésben 5. lett.
A magyar versenyző elmondta, technikai kifogással marasztalták el, de ezzel nem értett egyet. Ennek ellenére a harmadik futamban egy felszabadult gokartozással bizonyítani is akart. „A harmadik futamban a 18. helyről indultam, és csak meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy sikerült is, hiszen végül a hatodik helyen zártam ebben a körben” – összegzett Juráncsik Balázs, aki nagyon sok tapasztalatot szerzett a szlovák bajnoki futamon.
A magyar bajnokság szeptemberben folytatódik Hajdúhadházán. Juráncsik az összetett 2. helyéről várja a folytatást a magyar bajnokságban.
Szólj hozzá