Keresés
Close this search box.
amber magyar f1 2022 dobogó

Verstappen első győzelme a Hungaroringen

Bár a Ferrari sikerét jósolták a hétvégén a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, egyik Ferraripilóta sem tudott dobogóra állni. Max Verstappen a tizedik helyről rajtolva idei nyolcadik győzelmét, pályafutása első győzelmét szerezte a Hungaroringen. A második és harmadik helyre a két Mercedespilóta ért célba. Hamilton a verseny végén kielőzte a tegnap első rajtelsőségét nálunk szerző csapattársát, így Russell lett a bronzérmes.

„Persze, hogy reméltem, hogy a dobogó közelébe kerülhetek, de nagyon trükkös körülmények voltak, viszont kitűnő stratégiánk volt. Nagyon reaktívak voltunk, mindig jó időben mentünk a bokszba. Volt néhány jó körünk, s még a 360 fokos pörgés ellenére is megnyertem a futamot.” – szögezte le a versenygyőztes holland.

A rajt előtt nagyon besötétedett az ég és elkezdett cseperedni az első. Hatalmas fordulat állt be az időjárásban péntek óta. Szombat délelőtt már nagyon megöntözte a pályát az eső, aztán a délutáni időmérő edzés már száraz pályán, de hűvös időben zajlott. George Russell meglepetés rajtelsőséget húzott be, ennek következtében a mezőny elejéről rajtolt a Mercedes fiatal britje.

Az időjárásjelentés vasárnapra megbízhatónak bizonyult, délelőtt hatalmas esőzés csapott le Mogyoródra, délután tiszta körülmények között, néha kicsit csöpögő eső mellett zajlott a verseny. Az utolsó körben kezdett jókora esőzésbe, de az már nem szólt bele a végeredménybe.

Max Verstappen győzelmét senki sem várta ezen a hétvégén. Pályafutása 28. győzelmét szerezte a hihetetlen holland. A tizedik helyről rajtolt, egyszer megpörgött a pályán, s még így is őt intették le elsőként a 70 körös futam végén. Sokat harcolt a versenytársaival, s nagyon élvezte a versenyt. Úgy néz ki még egy pilóta belépett a Magyar Nagydíjról jó emlékekkel távozó autóversenyzők közé.

A második helyezett Lewis Hamilton sem lehet elégedettlen. A 11. dobogós helyezését szerezte meg vasárnap a Mercedes pilótája. George Russell rajtelsőségét és második helyét is figyelembe véve nagyon erős teljesítményt tett le a Mercedes az asztalra. Russell álma vasárnap nem vált valóra, első pole-ját nem tudta győzelemre váltani, de látszik egyre nagyobbat lép előre a csillagos csapat.

Érdekes módon teljesen más időjárási körülmények között zajlott a múlt hétvégi Francia Nagydíj és a mostani Magyar Nagydíj, a dobogósok személye azonban ugyanaz ugyanazon a helyen. A Red Bull és a Mercedes csapat tagjai elégedetten utazhatnak el az augusztusi nyári vakációra.

A Ferrari ismét kiábrándító hétvégén van túl. Charles Leclerc még a verseny elején a mezőny élére állt, s a gumiválasztást és a bokszbeállást érintő stratégiai bakik miatt a hatodik helyre esett vissza. Bár második a monacói az egyéni ponttáblán, de masszív 80 pontos lemaradással Verstappen mögött. Carlos Sainz negyedik lett, de neki is elrontották a bokszbeállását, ami miatt visszaesett a mezőnyben. Lesz min agyalnia a maranellói csapatnak a nyári szünet során, ha szeretné ledolgozni a lemaradását.

Sergio Perez teljesítményével úgy tűnik nem igazán elégedett a nagyon kritikus Dr. Helmut Markko a Red Bullnál. A mexikói pilóta elfáradhatott. Franciaországban a negyedik, ezúttal az ötödik hely jutott számára.

Lando Norris bár felírta a nevét a Hungaroringen található „Bajnokok Falára”, de nem sikerült belépnie a hungaroringi győztesek sorába. A McLaren britje a hetedik lett, de még így is sokkal jobb helyen ért célba, mint az idén nagyon alulteljesítő csapattársa, Daniel Ricciardo, aki csak a 15. lett. Az ausztrál helye talán már megpecsételődött a csapatnál.

Az Alpine pilótái ezúttal is pontszerzők lettek. A nyolcadik és kilencedik helyen futott célba a tegnapelőtt szülinapos Fernando Alonso és Esteban Ocon. Az első tizet Sebastian Vettel zárja, akinek ez volt az utolsó magyarországi futama azután, hogy csütörtökön bejelentette év végi visszavonulását.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán váltak be a Haas fejlesztései Kevin Magnussen autóján. A dán pilóta ugyanis az első tizen kívül, két hellyel a fejlesztések nélkül autózó Mick Schumacher mögött ért célba tizenhatodikként.

A verseny egyetlen kiesője Valtteri Bottas volt, aki két körrel a verseny vége előtt állt félre autója meghibásodásával. Virtuális biztonsági autós fázis következett ekkor.

Rengetegen kilátogattak a mogyoródi versenypályára, itt is kitették vasárnap a megtelt táblát. 290 ezer nézőt látott vendégül a hétvége során a Hungaroring. Ezzel megdőlt a nézőcsúcs. A világ minden tájáról érkeztek vendégek éppúgy, mint nagyon sok magyar Forma-1-et szerető és értő rajongó is. Nagyszerű hangulatot teremtett ez a sok néző. A holland rajongók ide is eljöttek, még ha nem is a szokott számban, de aki eljött, az nem csalódott.

A Forma-1-es csapatok ezután pihenni mennek, ami rá is fér már a március óta utazó Forma-1-es cirkusz tagjaira. Folytatás 2022. augusztus 28-án, a Belga Nagydíjjal, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán. Talán egy ideig megint ez lesz az utolsó Belga Nagydíj, így kihagyhatatlan esemény idén a rajongók számára.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top