Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Marjai János

Utólagos kizárások miatt Kiss Norbert harmadik a zárófutamon

MTI Fotó: Marjai János

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője harmadik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának negyedik futamán vasárnap a Hungaroringen, miután a verseny után az első két helyen célba ért pilótát megbüntették.

A futamot a német Gerd Körber nyerte Ryan Smith, a magyar Oxxo Energy Truck Race Team brit versenyzője előtt, ám utóbb mindketten 30 másodperces büntetést kaptak, mivel a startnál átlépték a megengedett sebességet.

Így Körber a kilencedik, Smith a tizedik helyre csúszott vissza. A futamgyőzelem a cseh Adam Lackóé lett, a második pozícióba a francia Anthony Janiec, míg a harmadikra Kiss lépett előre. A 31 éves szombathelyi pilóta két második és két harmadik hellyel, 46 ponttal zárta a mogyoródi hétvégét.

Az Eb-pontversenyben 144 pontjával feljött a harmadik helyre, a német Jochen Hahn vezet 248 ponttal.

„Úgy érzem, jól mentem, a kulcs az volt, hogy Janiec megelőzött, mert beragadtam mögé, és éreztem, hogy nem is tudom őt lehagyni” – értékelt Kiss a futam után. Hozzátette, kihozta a maximumot a záró viadalból.

„Nagyon sok pontot szereztem ezen a hétvégén, ami rendkívül fontos az összetett harmadik hely megszerzése miatt. Ez a csapat számára is jelentős, mert ez még csak az első közös évünk, és abban biztos vagyok, hogy ennél csak jobb lesz” – hangsúlyozta még korábban a magyar pilóta.

Hungaroring vasárnap 2016.08.28

Vasárnap is két dobogós helyezés a Hungaroringen! A második futamban az első két helyen végző versenyzők 30 másodperces büntetést kaptak sebesség túllépés miatt, így megszereztük a dobogó harmadik fokát. Harmadik helyen állunk a bajnokságban, a Hungaroringen két 2. és két 3. helyet szereztünk.

Közzétette: Kiss Norbi – 2016. augusztus 28.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top