Keresés
Close this search box.
311592379 831449744677310 4697122252214499564 n

Vandersloot egyelőre nem csatlakozik a Sopron Baskethez

Egyelőre nem csatlakozik az Euroligagyőztes Sopron Basket női kosárlabcsapatához Vandersloot Courtney.

A magyar válogatottban is szerepelt, 33 éves irányító a klub tájékoztatása szerint személyes okokból marad távol.

Vandersloot Courtney személyes okok miatt belátható időn belül biztosan nem tud eleget tenni a szerződésében foglaltaknak, és nem tudja erősíteni csapatunk sorait” – jelentette be Török Zoltán ügyvezető. „Jelen helyzetben ezt a hátrányt előnyünkre szeretnénk fordítani, egyben példát is mutatni, hogy az idei télen az eredményesség oltárán is készek vagyunk áldozni, ha a helyzet úgy kívánja. Csapatunk tervezett kerete tehát jelentősen meggyengül, ami szükségszerű lépés a kialakult helyzetben. Szeretném tehát leszögezni, hogy a gazdasági kihívások miatt jelen pillanatban nem tervezünk játékosigazolást.”

Az ügyvezető kiemelte, elképesztő nyomás alá kerültek a létesítmény-üzemeltetés terén az energiaválság miatt.

A létesítményünk üzemeltetése során nemcsak a magunk, hanem a férfi kosárlabda profi szekciója, valamint államilag elismert akadémiánk növendékeinek sportolási körülményei is a mi gondunk. Azok a számok, melyekkel szolgáltatóink szembesítettek bennünket, jelenleg olyan áldozatokat kívánnak, amelyek a profi csapatunk versenyképességét jelentősen csökkentik. Gőzerővel dolgozunk a megoldáson, egy olyan cselekvési programon, amellyel a kialakult helyzetet kezelni tudjuk” – fejtette ki Török Zoltán.

A magyar bajnok 5/0-ás győzelmi mérleggel rajtolt az NB I-es idényben, az Euroligában pedig október 27-én kezd a belga Mechelen csarnokában.

(Forrás: MTI, nyitókép: facebook.com/hajrasopron)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top