
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel ezentúl új edzővel készül
Gyurta Dániel felkészülését ezentúl Nagy József fogja irányítani.
Gyurta nem zárkózik el a közös munka folytatásától
Habár az olimpián jelentősen a várakozásokon alul teljesített Gyurta Dániel, az úszó továbbra is szeretné folytatni a közös munkát Széles Sándor edzővel.
Hazatért Kozák Danuta
Kedden több magyar olimpikon is hazatért Rióból – köztük volt az immár ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta is.
Újabb elismerés az olimpikonoknak
Újpest díszpolgára lehet a polgármester, Wintermantel Zsolt javaslatára az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, illetve a londoni játékokon aranyérmes Gyurta Dániel.
Gyurta Dániel a NOB sportolói bizottságában
Hatalmas sportdiplomáciai sikert könyvelhet el magának az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dániel, akit beválasztottak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába.
Gyurta Dániel lesz az Eb arca
Az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel lesz a július 6. és 10. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő junior úszó Európa-bajnokság arca.
Risztov hetedik, Papp és Gyurta mehet a kvótáért
Legjobb magyarként Risztov Éva a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók Abu-Dzabiban rendezett világkupaversenyén.
Gyurtáékkal készül Adámi Zsanett paralimpikon
Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszóval és csapatával edz ezentúl az Újpesti Torna Egyletben (UTE) Adámi Zsanett paraúszó.
Gyurta Dániel a fiatalokat támogatja
A Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ) kapott támogatásának egy részét az Újpesti Torna Egylet utánpótlás-nevelésére fordítja az UTE olimpiai-, világ- és európa-bajnok úszója, Gyurta Dániel.
MOB-közgyűlés elé kerül a budapesti olimpia
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pénteken sajtótájékoztatón bejelentést tett.
Közgyűlés dönt arról, hogy akarunk-e olimpiát
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be: javaslatot tesz a MOB elnökségének, hogy a testület 2015. február 6-ra, egyetlen napirendi ponttal …
A magyar gyerekek úszástanulási kedvét is növelik a sportági sikerek
A sportért felelős államtitkár szerint a magyar úszósikerek nyomán egyre több gyerek érez kedvet ahhoz, hogy megtanuljon úszni.