
Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ)
Megválasztották az év atlétáit
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége idén is megválasztotta az év atlétáit és az év edzőjét. A díjat a szövetség 1964 óta minden évben odaítéli az …
„Az atlétika a lehető legjobb belépő a sport világába”
„Mindegy, hogy milyen sportágban lesz végül eredményes egy gyermek később, ha az atlétikával kezdi, csak nyerhet vele!” – állítja Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó, a …
A hazai szövetség elnöke szerint a magyar atlétika közel áll a végső sikerhez
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke volt a vendége a Hazai öltözőnek. A sportos podcast ezúttal az atlétika mellett a labdarúgást, a nemzeti sportakadémiákat …
„Már itt volt az ideje az aranyéremnek”
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, Gyulai Miklós az M1 aktuális csatorna műsorában úgy fogalmazott, hogy a szövetségen belül már vártak egy ideje arra, hogy …
„A magyar atlétika krémje lesznek az olimpiákon”
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sportigazgatója, Spiriev Attila úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb cél a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj remek színvonalának fenntartása.
„Ha bent tudunk maradni az első ligában, akkor jól vizsgázott a társaság”
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, Gyulai Miklós úgy véli, hogy reális cél lehet, hogy a válogatott két év múlva kiharcolja a bennmaradást a csapat …
„Kicsit a lehetőségek is megváltoztak”
Egyértelmű célja van az Eb-n a női súlylökésben címvédő Márton Anitának: szeretné megjavítani a 19,33 méteres fedettpályás országos csúcsát. A szövetség elnöke, Gyulai Miklós úgy fogalmazott …
A létesítményhelyzeten javítana sürgősen az MASZ-elnök
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke – akit szombaton harmadik ciklusára is megválasztottak -, Gyulai Miklós szerint annak ellenére, hogy 2009 óta sok mindent sikerült valóra váltaniuk …
További négy évig Gyulai Miklós az atlétikai szövetség elnöke
További négy évig Gyulai Miklós, a Sport TV munkatársa vezetheti a Magyar Atlétikai Szövetséget (MASZ).