
március 21, 2016
„A legszerencsésebb élő ember”
Fernando Alonsónak még a hétvégi horrorbalesete után is van kedve humorizálni.
Ma született minden idők legjobb F1-es versenyzője
Ayrton Senna 1960. március 21-én született, ma ünnepelné 56. születésnapját.
Kötelező tantárgy a golf a sanghaji kisiskolásoknak
Mintegy 400 sanghaji általános iskolásnak az idei tavaszi iskolakezdéskor az írás, az olvasás és a számtan mellett már a golf is szerepel az órarendjében.
Magyar siker a nemzetközi tehetségkutató döntőjében!
A magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét Molnár Bendegúz Gergő nyerte.
Gyarmati Pankát megfosztották a bravúrtól
A hatodik helyen zárta a nemzetközi szövetség (FIS) világkupa-sorozatát a hódeszkás Gyarmati Panka a slopestyle (trükkös akadályverseny) szakágban.
Nem rendezheti meg Isztambul az asztaliteniszezők olimpiai selejtezőjét
Az áprilisban esedékes asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjét az új döntés értelmében nem Isztambulban fogják megrendezni.
Rudolf Gergellyel klubja szerződést bontott
Felbontotta a Videoton labdarúgócsapata Rudolf Gergely szerződését.
Péni István számára nincs megállás
Az olimpiai kvótával rendelkező Péni István legutóbb Lengyelországban remekelt. A 19 éves sportlövő a wroclawi nemzetközi versenyen légpuskában első, kisöbű szabadpuska fekvőben második, összetettben pedig …
Bernd Storck 2018 nyaráig marad
Meghosszabbította szerződését további két évvel, azaz 2018. június 30-ig Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki a jövőben is ellátja a Magyar Labdarúgó Szövetség …
Extra szereplés a magyar atlétáknak
A Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila extra szereplésként értékelte a magyar csapat teljesítményét a fedettpályás világbajnokságon.
Újabb három aranyéremmel gazdagodott Senánszky Petra
Senánszky Petra az uszonyosúszó világkupa-sorozat lignanói állomásának második versenynapján három aranyérmet zsebelt be.
Hajtás, Pajtás?
Vitalitás, kitartás és a Rally! Körkérdés az autóversenyzőkhöz: A 2016. évi Rally szezon előtt, hogyan készülnek fel a versenyekre mentálisan és fizikálisan?