
augusztus 26, 2016
Grosjean nem elégedett a guminyomással
A Haas versenyzője, Romain Grosjean kritizálta a Pirelli Belga Nagydíjra szánt gumiválasztását – a francia az abroncsok légnyomását kifogásolta, s szerinte rendkívül „trükkösen” működnek.
Három arannyal gazdagodott Chartres-ban Hosszú Katinka
Az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának nyitóállomásán Hosszú Katinka három aranyérmet zsebelt be.
Luxemburgba igazol Téglás Péter
A magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya, Téglás Péter nem hosszabbítja meg a január 31.-én lejáró szerződését, így húsz év után távozik a nemzeti csapatból.
Az egyenlő jutalmazási rendszerért kampányol a MEOSZ
Aggályosnak tartja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), hogy a paralimpikonok fele akkora jutalmat kapnak, mint az olimpián szerepelt sporttársaik.
Selejtezőből érkezik majd Babos első ellenfele
A US Open főtábláján Babos Tímea kiemeltként egy selejtezőből érkező ellenféllel szemben kezdi majd meg szereplését az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Kamionok és sportkocsik csapnak össze a Hungaroringen
2016-ban újra Kamion Európa Bajnokság a csapatot váltott Kiss Norbival, szupersportkocsik a GT futamban, sőt a Swift Cup Europa is tiszteletét teszi!
Hamilton és Ericsson mellett Alonsót is megbüntetik
A McLaren-Honda versenyzője, Fernando Alonso 35 rajthelyes büntetésre számíthat a Belga Nagydíjon, miután a pénteki első szabadedzés után az autója egy teljesen új erőforrást kapott.
Salgó 2016
Elkérkezett a pillanat a Rallye2 és Historic következő futamának, a 2016.09.17-18-án megrendezésre kerülő Salgó 2016 versenykiírása.
Ádánd Szupercross 2016.09.11
Szeptemberben újra Szupercross a SIÓ Rally szervezésében, az Ádándi Rallycross pályán.
Már a hétvégén bajnokot avathat a 220 Volt H-Moto Team
A 220 Volt H-Moto Team csapata akár már ezen a hétvégén megünnepelheti idei első bajnoki címét, miután a csapat legfiatalabb tagjai motorra pattannak a MAMS …
A szövetség elnöke szerint nem hibázott Imre Géza edzője
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke, Csampa Zsolt úgy véli, hogy nem edzőbéli hiba volt Imre Géza elvesztett fináléja.
Királyé a szezon legszebb védése
Az európai szövetség (UEFA) honlapján tartott szavazáson a voksok nagy részét a magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Király Gábor kapta, aki így elnyerte a „szezon legjobb védése” …