
február 15, 2017
Az idei szezon eddigi legjobb pillanatai
Két versenyen van túl a 2016/2017-es szezonban a Formula E mezőnye, de izgalmakban nem volt hiány.
Manor helyett marad a GP2 Jordan Kingnek
Jordan King a 2017-es szezonra azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megszerzi az egyik ülést a Manornál, azonban sajnos erre már nem volt …
Nincs változás a szörfszövetség elnökségében
Továbbra is Varga Mihály marad a Magyar Szörf Szövetség elnöke.
Szabadkártyát kapott Gálfi Dalma
A jövő héten megrendezésre kerülő budapesti, 226 750 dollár (65,7 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán Gálfi Dalma szabadkártyásként a főtáblán indulhat.
Salgótarjánban újra első osztályú raliversenyt rendeznek
Berényi Ákos, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali szakágának vezetője szerdán bejelentette, hogy Salgótarjánban újra első osztályú raliverseny lesz. A Salgó 2017 futamát április …
Fiatalok figyelem: „Sail Vloggereket” keresnek
Az idei, 49. Kékszalag Erste World Nagydíjat kommunikálni szerető és tudó vloggerekkel népszerűsítenék.
„2024-re lesz magyar lovas az olimpián”
A magyar szövetség decemberben megalakult, az olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke, Budai Gyula szerint a 2024-es olimpián már biztosan lesz magyar lovas, de talán már …
Folytatódik a pechszéria: továbbra is nyeretlen Babos
A világranglistapontot adó tornákon továbbra is nyeretlen a 2017-es szezonban Babos Tímea, aki búcsúzott a 776 ezer dollár (225 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztorna …
„A változás jót tesz a magyar ökölvívásnak”
A magyar ökölvívásnak nagyon jót tesz, hogy „mozgolódás van” a sportágban – így véli legalábbis Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője.
Hazai pályán került hátrányba a címvédő
A jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében a Ferencváros a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék otthonában került előnybe, miután a fővárosiak 5-4-re diadalmaskodtak a keddi játéknapon.