
május 15, 2017
WTCC vasárnapi futamképek
A WTCC vasárnapján két futamot bonyolítottal a Hungaroringen. Az első 12, míg a második 15 körön keresztül borzolta a kedélyeket.
Csalódott mindkét Haas versenyző
A Haas mindkét pilótája, Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt frusztrált a miatt, hogy a felmerülő problémák miatt kihagyták a dupla pontszerzés lehetőségét a Spanyol …
A Renault önmagát is meglepte a hatodik hellyel
A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul úgy fogalmazott, hogy előrelépést tettek a versenytempójukat illetően – szavait pedig alátámasztja az a tény, hogy Nico Hülkenberg a hatodik …
Az NVESZ is képviseltette magát az I. Sportegyesületi Találkozón
Dr. Mészáros János is előadott az I. Sportegyesületi Találkozón Budapesten. A Magyar Sportházban megtartott eseményen a sportegyesületeket közvetlenül érintő legfontosabb programjaikról, elképzeléseikről tartottak beszámolót. …
Türelmesen kivárja az idejét Vay Ádám
Elégedett első tengerentúli szezonjával Vay Ádám, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, aki úgy nyilatkozott, hogy türelmesen kivárja, amíg az NHL-ben is lehetőséget kap.
Hanga továbbra is sikert-sikerre halmoz
A spanyol kosárlabda-bajnokság utolsó fordulójának legjobb játékosa lett Hanga Ádám, mindemellett pedig csapata, a Baskonia Vitoria Gasteiz a második helyen zárta az alapszakaszt.
Hiába a jó szereplés, Babos visszacsúszott a világranglistán
A hétvégén elért páros sikere ellenére három helyet rontott, s visszacsúszott a 35. helyre a női teniszezők világranglistáján Babos Tímea. Angelique Kerber rajongóinak jó hír …
Nem jutott döntőbe a címvédő
A ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának idei második, belga versenyhétvégéjén nem sikerült a döntőbe jutás a címvédő Szabó Krisztiánnak, ebből adódóan az összetettben visszacsúszott az …
Kedden nem ülhet Szélesi Zoltán a kispadon
Az Európai Labdarúgó Szövetségtől Szélesi Zoltán egymeccses eltiltást kapott, ebből adódóan nem ülhet majd a kispadon a magyar válogatott keddi, franciák elleni mérkőzésén, amikor a …
Négy érem Koperben
A magyar tornászok a koperi világkupaversenyt összesen négy dobogós helyezéssel zárták, miután a szombati három éremszerzés után vasárnap Vecsernyés Dávid harmadik lett nyújtón.
A hetedik helyet vívta ki a férfi párbajtőrcsapat
A párizsi világkupaversenyen a hetedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott.
A magyarok nyerték a Nemzetek Nagydíját a hollandiai kerekesszékes vívó vk-n
A magyar küldöttség 4 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett a hollandiai Stadskanaalban rendezett kerekesszékes vívó világkupa-versenyen, s ezzel a teljesítménnyel elhódította a Nemzetek …