A Haas mindkét pilótája, Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt frusztrált a miatt, hogy a felmerülő problémák miatt kihagyták a dupla pontszerzés lehetőségét a Spanyol Nagydíjon.
Grosjean az első kanyarban történt „dráma” miatt végig forgalomban autózott, s nem tudott jelentős előrelépést produkálni. Habár a francia számára végül sikerült a pontszerzés, hiszen a 10. helyen intette le a kockás zászló, azonban mindez a csapattársa rovására történt, ugyanis Magnussen lassú defektet kapott, miközben Daniil Kvyattal harcolt a kilencedik pozícióért.
„Jól rajtoltam el, azonban az 1-es és a 2-es kanyarban sok autó forgott meg” – elemezte a helyzetét a Spanyol Nagydíj után Grosjean. „Ki kellett mennem a pálya vonalán kívülre ahhoz, hogy kikerüljem őket. Ha nem így alakult volna a helyzet, akkor egészen máshogy sikerült volna a versenyünk és akár Hülkenberg előtt is végezhettem volna.”
„A lágyakon megvolt a sebességünk, de mindig forgalomba kerültem. A közepes keverékeken pedig szenvedtem azért, hogy az abroncsok megfelelően működjenek.”
Magnussen a verseny első szakaszában a nyolcadik helyen volt, azonban a második kiállás után beragadt Carlos Sainz Jr. mögé, majd a futam végén összeakasztotta a bajszát Kvyattal, így pedig visszacsúszott a 14. helyre. „Bosszantó, hogy mindkét autónkkal szerezhettünk volna pontot, ez így elég kiábrándító” – nyilatkozta a dán versenyző. „Beleadtam mindent, amit csak tudtam. Ha mindketten tudtunk volna pontot szerezni, akkor ez egy remek eredmény lehetett volna számunkra. Nagyon csalódott vagyok, hogy ez végül nem így alakult.”
Szólj hozzá