Valkusz Máté és Gálfi Dalma után Bondár Anna is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A világranglistán elfoglalt helyezések alapján előzetesen úgy tűnt, Bondár Annának, a kvalifikáció 11. kiemeltjének lehet a legkönnyebb dolga a kedden pályára lépő magyarok közül. Riválisa, a 38 éves tajvani Hszie Szu-vej egyesben karrierje legjobbjaként 23. helyen is állt még 2013-ban, jelenleg viszont csak a 712. és az utóbbi években már leginkább párosban ért el kiemelkedő eredményeket, tavaly a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott.
A mérkőzés ugyanakkor egyáltalán nem volt sima, az első játszmában 3:3 után a tajvani el tudta nyerni ellenfele adogatását, majd 5:4-es vezetésénél a szettért adogathatott. Bondár ekkor azonban megrázta magát, egyenlített, később pedig a rövidítést összességében simán nyerte.
A második szett első játékában Bondár Annának három bréklabdája is volt, de egyiket sem tudta kihasználni, egészen 4:4-ig mindkét játékos könnyedén nyerte saját adogatását. A végjátékban aztán ismét a magyar teniszező koncentrált jobban, elnyerte a tajvani szerváját, majd a sajátjánál második meccslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 37 perces összecsapást.
A főtáblára jutáshoz három meccset kell nyerni.
(Forrás és nyitókép: MTI)
Szólj hozzá