Már most mind a négyezer hely betelt a május 8-i Európa-napi fesztivál 12 kilométeres futóversenyére. Akik lemaradtak volna a nevezésről, azoknak sem kell keseregniük, hiszen az egész napos eseményen színes programokkal várják a szervezők az érdeklődőket, ráadásul a napot hazánk egyik legismertebb énekesnője, Rúzsa Magdi koncertje fogja zárni.
Május 8-án nagyszabású fesztivállal ünnepeljük az Európa-napot és Magyarország uniós csatlakozásának 12. évfordulóját. A nap nyitásaként Budapest egyik legzöldebb sportkomplexumából, a Margitszigeti Atlétikai Centrumból startol az immár hagyománnyá vált futóverseny, amelynek útvonala a főváros tizenkettő, uniós forrásból megújult létesítményét érinti, 12 kilométeres távja pedig 12 éves uniós tagságunkat szimbolizálja.
Az útvonal érinti a Vígszínházat, amelynek tetőszerkezetére uniós támogatással került napelemes rendszer. A futók útba ejtik a budapesti közbringarendszer, azaz a BUBI egyik dokkolóját, később pedig a Berzsenyi Dániel Gimnáziumot, valamint az Óbudai Múzeumot. A futás elhalad az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, a Császár-Komjádi Uszoda, illetve a Betegápoló Irgalmas Rend épülete mellett is. Ezekben szintén jelentős energetikai beruházások történtek uniós forrásokból.
Az Európa-napon a sporton kívül is mindenki talál a korosztályának, illetve az érdeklődésének megfelelő programot a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. A gyerekeket a játszóházak és ugrálóvárak mellett a Rutkai Bori Banda, a MÓKATÉR „Mese a Látóhegyről” című zenés kalandozása, valamint Kovácsovics Fruzsina előadása várja. Délután fellép a Mary Popkids, az Ivan and the Parazol, és a Jónás Vera Experiment is. A változatos zenei és kulturális programot Rúzsa Magdi 19.30-kor kezdődő koncertje zárja a nagyszínpadon.
A koncertek, programok és színházi előadások mellett az európai uniós szervezetek kvízekkel, játékokkal várják az érdeklődőket és választ adnak az EU-val kapcsolatos kérdésekre. Különböző társadalmi szervezetek is bemutatják a tevékenységüket.
Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel, illetve a Fővárosi Önkormányzattal. A programokon való részvétel ingyenes.
Az Európa-napi fesztivál Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1531064390534838/
A 12 év – 12 km futás Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1705925199665888/
Szólj hozzá