Keresés
Close this search box.
psa budapest open fallabda

Fallabda – Sorsoltak a PSA Budapest Openre!

A magyarok közül először Sáli Barnabás mutatkozik majd be a PSA Budapest Openen. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a hazai játékos vasárnap 17 órakor lép pályára az angol Jonah Bryant ellen. Ugyanazon a napon Takács Benedek is ütőt ragad: 19 órakor az egyiptomi Yassin ElShafei lesz az ellenfele. Első számú fallabdázónk, a 3. kiemelt Farkas Balázs hétfőn este hét órakor játszik majd. Az ő ellenfele a walesi Emyr Evans, és a cseh Martin Svec párharcának győztese lesz.

A PSA – új rendszerének bevezetése miatt – több versenyt újrasorsolt, amit pénteken jelentettek be, és aznap élőben követhettünk a Youtube-on. Takács, Sáli és Farkas, így a felső ágra került, emellett Farkasnak még nehezebb dolga lesz a négybe jutásért, mint az eredeti sorsolás alapján, hiszen várhatóan az a Patrick Rooney lesz az ellenfele, aki korábban a világranglista 18. helyezettje is volt. Ha Sáli menne egy kört, azonnal az első kiemelttel kerül össze. Rendkívül izgalmas mérkőzésekre számíthatunk az első perctől, vasárnap a két szabadkártyás játékosunknak (Takácsnak és Sálinak) nagy szüksége lesz a szurkolásra.

A PSA Budapest Open vasárnapi (szeptember 22.) rajtját követően csütörtökön zárul az Ormai László Csarnokban. Akkor rendezik meg ugyanis a rangos világranglista verseny fináléját.

Ehhez hasonló megmérettetés a sportágban 16 évvel ezelőtt volt itthon, az idei torna azonban mégis más, hiszen a squash történetében először bemutatkozik a következő olimpián – hívta fel a figyelmet Kékesi Zsuzsanna, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkára.

A Squash Világszövetség (WSF) 1967-es alakulása óta 2023 október 16-a a legjelentősebb dátum az egész sportág történetében, így a mi életünkben is. Ezen a napon került be a 2028-as olimpia programjára a squash, s mint egyetlen új egyéni sportág vesz részt Los Angelesben” – mondta a sportvezető.

A budapesti verseny színvonalát jól jelzi, hogy a 8 kiemelt a világranglista legjobb 50 helyezettjei közül kerül ki. Európán kívül Malajziából, Kolumbiából, Argentínából és a squash jelenlegi fellegvárából, Egyiptomból is érkeznek klasszisok a magyar fővárosba.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top