Keresés
Close this search box.
sportfogadás tippmixpro

Parádés teljesítménnyel csoportelsők Sallaiék – százszoros oddsot hozott a tippelőknek a 0:4!

Magyarország labdarúgó-válogatottja tíz napon belül négy mérkőzésen lépett pályára a Nemzetek Ligájában, nem is akármilyen riválisok ellen: az A divíziós csoportban még a legutóbbi Eb-döntő két résztvevője, Anglia és Olaszország, valamint a négyszeres vb-győztes Németország kapott helyet. A nemzeti tizenegy találkozói a Tippmixen és a Tippmixprón is nagy népszerűségnek örvendtek a fogadók körében, ráadásul olyan tippek is születtek, amelyek a kiütéses sikerrel záruló angol-magyar találkozó pontos végeredményét is eltalálták!

Marco Rossi együttese a nehéznek ígérkező sorozat kezdéseként az angol válogatottat fogadta a Puskás Arénában, kiemelt fogadói érdeklődés mellett, hiszen az eseményre vonatkozóan több mint 920 ezer tippet adtak le játékosaink. A minden várakozást felülmúló végeredmény fogadóink többségét is meglepte, az „1X2” sorra leadott tippeknek ugyanis a 15 százaléka – így is több mint 40 ezer tipp – várta a magyar válogatott győzelmét, amit végül Szoboszlai Dominik büntetőből szerzett találatával ért el nemzeti csapatunk. Az RB Leipzig játékosának gólszerzésében bízók 5,00-s nyereményszorzót könyvelhettek el, azzal pedig, hogy összesen kilenc sarokrúgást végeztek el a csapatok a találkozó alatt, több mint 51 ezer tipp vált helyessé a „Szögletszám 8,5” soron, a nyertes odds ebben az esetben 2,07 volt.

A nyitómérkőzést követően idegenbeli megmérettetés várt Szalai Ádámékra, ráadásul az Eb-címvédő Olaszország ellen. Bár ezen a találkozón elmaradt a meglepetés – 2-1-es hazai győzelem született Cesenában –, fogadóinknak az elért nyeremény kapcsán (több mint 400 millió forint került kifizetésre), a válogatottnak pedig a mutatott játék okán nem volt túl sok oka a szomorkodásra. A végkimenetelre leadott tippek 47 százaléka várta az olaszok győzelmét, ugyanakkor az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” opciónál több mint 37 ezer fogadás érkezett arra, hogy Roberto Mancini csapata csak gólváltás mellett tudja legyőzni a magyar válogatottat. Érdekesség, hogy több száz tipp érkezett a „Pontos eredmény – 1.félidő/Végeredmény” fogadási lehetőség helyes kimenetelére is, amellyel 70,00-s nyereményszorzót is el lehetett érni.

Harmadik A divíziós NL-mérkőzését ismét hazai pályán, immáron telt ház előtt játszhatta a magyar válogatott, az ellenfél pedig az a német csapat volt, amellyel szemben a tavaly nyári Eb-n idegenben 2-2-es döntetlent ért el nemzeti csapatunk. A forgatókönyv hasonló volt a müncheni mérkőzéshez, ezúttal is a mieink szerezték meg a vezetést, ám a vendégek egalizálni tudtak, ezúttal viszont az eredmény már nem változott a lefújásig – a vonatkozó fogadási lehetőségre, a „Mérkőzés alakulása” opcióra érkezett tippek 16 százalékához társult 9,25-ös nyertes odds. A kiemelkedő fogadói érdeklődést jól mutatja, hogy több mint 1 millió 200 ezer tipp érkezett a találkozóra, a nyeremények összege pedig megközelítette a 240 millió forintot. A legtöbb helyes tipp az „1X2” sorra érkezett, itt közel 100 ezer fogadás – a leadott tippek 28 százaléka – járt együtt 4,70-es nyereményszorzóval. 

Már az első három meccsen megszerzett négy pont is minden előzetes várakozást felülmúló produkció volt, de az Anglia elleni idegenbeli 4-0-s (!) győzelem láttán végleg elfogytak a szavak. Ennek az újabb fantasztikus teljesítménynek köszönhetően pedig oda-vissza, gólt sem kapva győzték le a mieink a legutóbbi Eb ezüstérmesét. Az „1X2” piacon 7,75-ös oddsot ért a magyar diadal a leadott közel 322 ezer tipp 19 százalékának. Sallai Roland a tavaly őszi londoni vb-selejtezőn (1-1) egyszer, ezúttal pedig kétszer is eredményes volt – a Freiburg játékosának gólszerzésére fogadók most 6,00-s szorzóval kalkulálhattak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a „Pontos végeredmény”, illetve a „Pontos végeredmények” fogadási lehetőségnél a nyertes kimenetel eltalálása („Magyarország 4:0”; ill. „Magyarország 4:0, 5:0, 6:0”) egyaránt 100-szoros oddsot jelentett az erre fogadóknak, és mindkét esetben születtek is helyes tippek!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top