Keresés
Close this search box.

Futás a szabadság ösvényein

blank

Betyárnak, szentnek, bujdosónak hajléka és a szabadság jelképe a Bakony. Mi pedig éppen ezen az emblematikus helyen, egy ellentmondásos időszakból fél lábbal kifelé tartva versenyezhettünk a Trail Zone jóvoltából a Gaja-patak völgyében.

Amikor a 81. számú főúton Fehrévárcsúrgó felé haladva bekanyarodtunk a Gaja-völgyi tájcentrum felé és az autót kívül hagyva besétáltunk ebbe a mesevilágba, melynek középpontja a Pisztrángos-tó, már valami melegség járt át, pedig a fogaim kocogtak a nyirkos szeles, hírtelen lehűlő időben. Tavaly az UTH-n ilyenkor, Pünkösd vasárnap, tikkasztó hőség volt.

1170470 bigslide a gaja patak uttal

Elsőként indul a 6 km-es sprint a Pisztrángos-tó melletti rajtkaputól, majd a 13 km-es férfi és női mezőny számára dördül el a startpisztoly pár perces különbséggel. Óvatosan rajtolok, besasszézok a 3. lány mögé. Néhány lépés után már a buja növényzettel benőtt, párás esőerdőhöz hasonlító környezetben haladok. Felkaptatunk a legendás Vaskeszthez, majd a Varjúvári sípályához. Mindig éppen annyi az emelkedő, ami még megfutható, de néhol pár lépés séta is „becsúszik”, mert a talaj enyhén átázott a szemerkélő, folyamatos esőben. Kicsit néhol betorlódunk az egy nyomtávos ösvényen, de kedvesen elengednek.

A szurdokvölgyön átfutni magával ragadó élmény, teljesen áthat a környezet atmoszférája. Hallom a 20 kilométeres férfi élmezőny dobogását már a hátam mögött, – ők valamivel utánunk rajtoltak – Szabó Sanyi, Büki Ádám és Gebre Edzőbá, amikor megelőznek, mindegyiküknek van egy kedves bíztató szava, ami szárnyakat ad. Elfelejtem ezt a keserves időszakot, amit a lábammal küzdöttem, majd visszaestem. Még egy kis versenyzés is megadatik, megelőzök két lányt az emelkedőn. Csak rendbe jön ez a sérülés is, most problémamentes.

Kiérve a Nagy rétre már látom az előttem haladókat kanyarogni. Teszünk egy tiszteletkört a lábszárközépig érő fűben, komoly szembeszélben, az eső pedig kitart, de ez is jólesik bár küzdelmes, a széllel való viaskodás közben a bokára is figyelni kell. Több ellenőrzőponton haladunk át, mindenhol kedves segítők várnak és irányítanak, és egy frissítőponton is szívélyesen kínálnak „étellel-itallal”, de most továbbfutok. Erre a távra, ilyen időben semmit nem kívántam és nem is vittem magammal. Még előző este vettem be két Hammer Essentialt, amit mostanában rendszeresen szedek. Ha melegebb idő lett volna vagy a hosszabb távon indulok viszek Heedet is kis kulacsban. Érintetlen a környezet és buja, zeg-zugos, nagyon szerethető. Áthat a gondolat, hogy elbújnék itt többször egy-egy felfedező hosszabb futásra. Na de most csak 13 km a táv, haladni kell nem ábrándozni!

Néhol átázott és csúszós a talaj, de a Dynafit cípőm jól kapaszkodik, talán meghúzhattam volna jobban a fűzőjét, de már kibírom. Ránézek az órámra már csak 2 km. Hallom is az irányítókat: – Óvatosan, mert csúszik lefelé! Lendületesen megindulok, de néhol azért befékezek a sarasabb részeknél. A befutónál – a Pisztrángos-tó kerülése közben – Csipi nyulazik nekem pár száz méteren, mögülem kipattanva, hogy ne lazsáljak, aztán elnyargal, Sajnos az utóbbi egy hónap edzéskiesést megéreztem és nem tudok neki vagánykodni.

IMG 8082

Sok baráttal és csapattárssal találkozhattam, és két futótárs lánnyal korábbi versenyekről is kedvesen elbeszélgettünk, Nagyon tartalmas és szép délelőtt volt! Az már csak külön ajándék, hogy ezzel a szerencsés távválasztással és a lelki többletmuníciók miatt sikerült a női mezőnyben másodikként befutnom. Kaptam egy zsák gabonapelyhet és müzli szeletet, aminek a fiaim biztosan nagyon örülnek majd, és igazán szép az érem is!

A pályajelölés, a segítők és a szervezés csillagos 5–ös, egy ilyen start után mindenkinek jó szívvel ajánlom a Trail Zone versenyeit, én már szemezek a következővel, ami augusztusban várható. A kis létszám és a családias hangulat garantált.

Minden teljesítőnek szívből gratulálok, különösen Gepardos csapattársaimnak!

Számok az órám szerint:
– 13,62 km,
– 354 md+,
– 01:16:22,
– 11 fok

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top