Huszonnyolc-huszonkilenc ezer nevezőt várnak a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. Telekom Vivicittá városvédő futásra, melynek rajtja és befutója új helyszínen, az Olof Palme sétányon, illetve az 56-osok terén lesz.
Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legtöbben ezúttal is a félmaratonra neveztek, eddig több mint nyolcezren vállalkoztak a 21 km teljesítésére. Hozzátette, idén először ez a táv párban is teljesíthető, és már be is telt a 600 kettősben maximalizált létszám. A kétnapos szabadidősport-eseményen a családok minden tagja megtalálhatja a kondíciójának és felkészültségének megfelelő távot, hiszen a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik az 5 kilométeres Midicittát, a 2,5 kilométeres Minicittát és gyaloglást, de versenyeznek háromtagú váltók és lesz 600 méteres családi futás is. Magyarországról eddig 995 településről neveztek futók, míg külföldről 81 ország közel 2200 versenyzője érkezik a fővárosba. A férfiaknál a legidősebb induló 83 éves, míg a nők korelnöke 82 esztendős. A viadalra 64 hetvenévesnél idősebb futó nevezett
Sántha Tamás, a Magyar Telekom szponzoráció és a rendezvénymenedzsment osztályvezetője bejelentette, hogy a Fenntarthatósági Média Klubbal együttműködve jótékonysági csapatot indítanak a Minicittán, részvételükkel kívánják felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre. A csapatban közéleti személyiségek és sportolók szerepelnek, többek között indul Storcz Botond és Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgó és Simonyi Balázs ultrafutó is. Sántha Tamás elmondta, bárki csatlakozhat a jótékonysági akcióhoz azzal, hogy feltölt magáról egy futáshoz kapcsolódó fotót az Instagrammra úgy, hogy bármilyen vivicittás pólót visel, a képet pedig az #egyekvagyunk hashtaggel látja el. A Telekom minden ilyen kép után 100 forintot adományoz a Autistic Art Alapítvány javára. Az autizmus ügyének támogatása az idei verseny pólóján is megjelenik, ugyanis a hátulján látható grafikát Varga Máté autizmussal élő művész készítette.
A futók frissítésére közel 10 ezer szivaccsal, 1000 kg banánnal, 60 kg szőlőcukorral, valamint 150 ezer pohárral kínált 3600 liter iso-itallal és 45 ezer liter ásványvízzel készülnek a szervezők.
Szólj hozzá