Keresés
Close this search box.

április 4, 2017

F1

Nem fog saját motort használni a McLaren

A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown kizárta azt a lehetőséget, hogy a csapat saját motort építsen a jelenleg használt Honda erőforrások helyett – azt azonban ...
blank
BSI

Vivicittá – Közel harmincezer futóra számítanak

Huszonnyolc-huszonkilenc ezer nevezőt várnak a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. Telekom Vivicittá városvédő futásra, melynek rajtja és befutója új helyszínen, az Olof Palme sétányon, illetve az ...
blank
F1

Ismét egy zseniális reklámmal rukkolt elő a McLaren

Lehet, hogy a versenypályákon egyelőre nem remekelnek, de a reklámokat illetően továbbra is kiemelkedő a McLaren-Honda marketingcsapata.
Fotó: Facebook (Ivett Toth)
műkorcsolya

Tóth Ivett már belevágna a felkészülésbe

Vasárnap a helsinki világbajnokságon szerzett kvótát Magyarországnak a műkorcsolyázó Tóth Ivett, aki már most szeretné elkezdeni a felkészülését a jövő évi, pjongcsangi téli olimpiára.
Fotó: Facebook (Dárdai Pál)
Dárdai Pál

„Az álmaimat élem Berlinben”

A Kicker című német lap egy hosszabb lélegzetvételű interjút közölt Dárdai Pállal, a Hertha BSC vezetőedzőjével, aki arról is beszélt, hogy mennyire jól érzi magát Berlinben.
Fotó: Facebook (Császár Gábor)
Császár Gábor

Császár 2021-ig marad Svájcban

Egészen 2021-ig meghosszabbította szerződését a Schaffhausennél a magyar kézilabda-válogatott irányítója, Császár Gábor.
blank
Andrea Silvestri

Három magyar táncduó indul a Világjátékokon

Az idén Wroclawban sorra kerülő Világjátékokon három magyar táncpáros vesz majd részt, ugyanis a latintáncos, a standardtáncos és a salsás mezőnyben is képviselik majd a ...
Fotó: Facebook (Magyar Curling Szövetség)
Curling

Megvédte bajnoki címét az UTE curlingcsapata

A curling országos bajnokságon a nőknél megvédte címét az UTE, míg a férfiaknál új bajnokot avattak, hiszen a Jégmadarak zsebelték be a győzelmet.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Jégkorong

Négygólos vereség a svédektől

A Tüskecsarnokban rendezett hétfői felkészülési mérkőzésen a divízió I/A világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott 4-0-ra kikapott a svéd csapattól.
Fotó: Facebook (MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség)
Futball

Megvan, kikkel találkozik a magyar U17-es válogatott

Hétfőn sorsolták a horvátországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait: ebből kiderült, hogy a magyar válogatott a francia, a skót és a feröeri csapattal került egy kalapba.
Fotó: hunfencing.hu
Hajas Nóra

Ezüst került Hajas Nóra nyakába

A plovdivi kadet vívó-világbajnokság hétfői versenynapján a tőröző Hajas Nóra ezüstérmet szerzett.
Fotó: Facebook (Fucsovics Márton)
Fucsovics Márton

Fucsovics bombaformáját mutatta Franciaországban

A franciaországi Sophia Antipolisban zajló, 64 ezer euró (19,7 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán az első fordulóban könnyed győzelmet aratott Fucsovics Márton, aki így továbbmenetelt ...
Scroll to Top