A hétvégén 2015. július 31. és augusztus 02. között rendezik Sárvár mellett a Pannónia-ringen az MNASZ Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság V. és VI. fordulóját.
A hétvégén 2015. július 31. és augusztus 02. között rendezik Sárvár mellett a Pannónia-ringen az MNASZ Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság V. és VI. fordulóját.
A már régóta hagyományos helyszínen a bajnokságban megszokott négy alap kategóriában mérhetik össze a tudásukat a versenyzők. A Forma autók kategóriájában Rónai Tamást, aki jelenleg 34 ponttal áll a bajnoki tabella élén a második és harmadik helyen holtversenyben 26 ponttal álló Magyar János és Fekete Zoltán veszi majd üldözőbe elsősorban.
Az országos bajnokság keretein belül zajló WATZ Túraautó Bajnokság legkisebb F1600cm3 kategóriájában Merk József vezeti a bajnokságot 30 ponttal. Az egyel nagyobb F2000cm3 es kategóriában a nemzetközi porondon is jeleskedő, az ETCC Hungaroringi futamgyőztese ifj. Ficza Ferenc gyűjtötte a legtöbb bajnoki pontot az eddigi versenyeken. A legnagyobb F+3500-as kategóriában a korábbi bajnok Bódis Kálmán áll az élen 36 ponttal.
A márkakupáknál a Lotus Eastern Cup Europe mezőnyében Vizin Tamás áll az élen 60 ponntal. A Swit Cup Europe bajnoki tabelláját Bernula István vezeti 73 ponttal, míg a sorozat junior kategóriájában Fekete Balázs és a hölgyek versenyében Simon Diána várhatja az élről a további bajnoki küzdelmeket.
Az RCM Suzuki Kupa tabelláján Tim Gábor áll az élen eddig 128 bajnoki pontot gyűjtve. Itt a hölgyek külön értékelésében György Anett vezet, míg a fiatalok Rookie kategóriájában Mika Morien gyűjtötte a legtöbb pontot.
A hazai bajnoki mezőny mellet a hétvégén a Közép-európai Porsche GT3 Challenge Cup versenyzői is a pályára lépnek. Ahogy az F1 versenyek betétfutamaként látható nagy testvérüktől a Porsche Super Cup mezőnyétől megszokhattuk ebben a kisebb sorozatban is komoly és látványos csatákat vívnak a versenyzők a világ leggyorsabb márkakupás autóival. A Porsche márka szerelmeseinek már csak ezért is nagyon érdemes lesz kilátogatni a hétvégén a Pannónia-ringre.
Természetesen a többi kategória mezőnye is biztosan bőven szolgál majd látvánnyal és izgalommal a hétvége során. A rendezők szeretettel várják az autósport rajongóit a nyugati határszélen. A versenypályára a belépés ingyenes a nézők számára minden versenynapon.
A hétvége folyamán pénteken délután 15 órától az időmérő edzések kerülnek sorra, míg szombaton 10 órától, vasárnap pedig már reggel 9 órától lehet folyamatosan megtekinteni a különböző kategóriák versenyfutamait.
Szólj hozzá