Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (MERCEDES AMG PETRONAS)

Akár a mezőny végére is sorolhatják Hamiltont

Fotó: Facebook (MERCEDES AMG PETRONAS)

A Mercedes megerősítette, hogy Lewis Hamiltont hátrébb sorolják majd a Belga Nagydíj rajtrácsán, miután a brit pilóta motorján több alkatrészt is kicserélnek.

A német istálló már szerdán pedzegette, hogy Hamilton hátrébb csúszhat a rajtrácson Spa-Francorchampsban, mivel bizonytalanok az autó erőforrásának állapotát illetően.

A címvédő a szezon során már felhasznált öt turbókompresszort és MGU-H elemet, valamint három belső égésű motort, energiatárolót és vezérlő elektronikai egységet is elfogyasztott a nyári szünet előtt.

A Forma-1-ben érvényben lévő motorszabályokból adódóan legjobb esetben is tíz rajthelyes büntetésre számíthat majd a brit Belgiumban.

„Szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a mezőny végén, vagy ahhoz közel fog majd rajtolni, azonban erről jelenleg többet nem tudunk” – nyilatkozta az ügy kapcsán a Mercedes szóvivője, aki hozzátette, hogy többet majd a szabadedzések után tudnak mondani.

Érdekesség, hogy Hamilton csapattársa, Nico Rosberg az említett elemekből mindössze három darabot használt fel a nyári szünetig.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top