A Red Bull junior versenyzője, Pierre Gasly a napokban számít hírekre azzal kapcsolatban, hogy beülhet-e Carlos Sainz Jr. helyére a Toro Rossónál, aki a hírek szerint a Renault-nál válthatja Jolyon Palmert.
Gasly már tavaly remélte, hogy idén végre bemutatkozhat a királykategóriában a Toro Rosso színeiben, azonban a „kisbikák” idén is a Carlos Sainz Jr., Daniil Kvyat alkotta kettős mellett tették le a voksukat. A fiatal francia – mivel reményei nem váltak valóra – idén a Super Formulában állt rajthoz, méghozzá a Honda erőforrásokkal működő Mugen csapat színeiben. Ráadásul a 21 éves versenyző kilátásai – legalábbis eddig – nem voltak túl rózsásak a következő szezonra nézve sem, ugyanis úgy tűnt, hogy a Red Bull junior csapata 2018-ra is megtartotta volna a spanyol-orosz duót.
Azonban a Toro Rosso tárgyalásokat folytat a Hondával egy esetleges 2018-as együttműködéssel kapcsolatban, így a McLaren a japán erőforrásokat le tudná cserélni a Renault-éra – ebből adódóan a francia alakulat kitenné Jolyon Palmer szűrét, a brit helyére pedig Carlos Sainz Jr.-t szerződtetnék, így megnyílna a kapu Pierre Gasly előtt, aki akár már a Maláj Nagydíjon autóba ülhet.
A GP2 bajnoka nagyon óvatosan kezeli ezeket a pletykákat, s elég szűkszavúan is nyilatkozott a témával kapcsolatban. „Tudom, hogy jelenleg rengeteg dolog zajlik egyszerre. Az elkövetkezendő pár napban majd meglátjuk, hogy mi lesz.”
„Ez az álmom, ezért dolgozom, hogy egyszer eljussak ide és a mai napig mindent megteszek azért, hogy valóra váljon. Számomra hihetetlen lenne, ha megvalósulna” – nyilatkozta Gasly. Hivatalos közlemény pedig igazából akár bármelyik pillanatban várható.
Szólj hozzá