Keresés
Close this search box.
Baku, ahol a szél és a fejlesztések is beleszólhatnak a harcba

Baku, ahol a szél és a fejlesztések is beleszólhatnak a harcba

Az Azerbajdzsáni Nagydíjat – amely 2016 óta részese a Forma-1-es versenynaptárnak – kezdetben nyári és tavaszi időpontban rendezték meg. Idén harmadjára viszont szeptemberben kerül sor a kvázi utolsó európai megmérettetésre. Így Baku utcáin int a mezőny búcsút Európának. A Forma-1-es versenynaptár legújabb madridi versenypályája után ismét egy utcai, de már jól ismert pálya következik a hétvégén Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A szeptember 27.-ei azeri nemzeti gyásznap miatt a hétvége eseményeit egy nappal korábbra tolták, így a verseny szombaton lesz megtartva.

Az azeri pályán 2016-2023 között összesen két csapatnak termett babér, de 2024-ben a McLaren csatlakozott a győztesekhez. A Mercedes három, a Red Bull pedig Max Verstappen tavalyi első helyével együtt öt győzelmet szerzett a Kaszpi-tenger partján fekvő városban. 2024-ben Oscar Piastri nyert, ami idén nagyon nem valószínű. Ha Lando Norris madridi jó formáját hozza, s mind az autója, mind a csapatstratégia jól működik, hazaviheti innen a győztes trófeát. Már ha a Mercedes Kimi Antonelli révén be nem gyűjti azeri negyedik elsőségét. Amilyen jó formában van a Mercedes olasz pilótája, sokaknál ő lehet a befutó az első helyre.

Madridban egy hibrid – utcai és épített részekből álló – pályát hívtak életre. Baku egy teljes egészében utcai versenypálya, ami azért nagyon különbözik a legismertebb utcai pályától, Monacótól is. Több előzési lehetőség van Bakuban, mint Monacóban, így például a hosszú egyenesében. A verseny maga kiszámíthatatlanabb és a gyakori biztonsági autós fázisok megtörik az egyhangúságot. Míg Monacóban nem nagyon pihenhet a pilóta a verseny alatt, Bakuban erre több lehetősége adódik, így a hosszú egyenesben is.

Madridban sokak egyöntetű véleménye szerint egy rettentően unalmas verseny szemtanúi lehettünk. Bakuban sem garantált az izgalom, de a pálya karaktere alapján jóval több lehetőség van történésekre, mint a Madring esetében. A pálya története inkább arról ismert, hogy valamilyen váratlan fordulat rendszeresen megjelenik. A debütáló 2016-os futam – még Európai Nagydíj név alatt – viszonylag eseménytelenül telt. Nyugodt tempóban, fölényes győzelemmel hozta el az első győztes trófeát a Mercedesnek Nico Rosberg. A következő év azonban ennek pont az ellenkezője volt. Biztonsági autó, Daniel Ricciardo győzelme a tizedik helyről, a Vettel-Hamilton incidens, defektek és Lance Stroll váratlan dobogója tették emlékezetessé. 2024-ben pedig összesen 66 előzést jegyeztek fel. A hivatalos F1-statisztika szerint a biztonsági autó megjelenésének valószínűsége 57% Bakuban.

Az energiamenedzsment itt különösen fontos lesz. Baku hosszú egyenesei miatt sok elektromos energiát lehet elhasználni gyorsításra. Viszont, ha egy pilóta túl korán elhasználja az elektromos energiát, az egyenes végén érezhetően lelassulhat, és könnyebben megelőzhetővé válik. Emiatt a csapatoknak folyamatosan egyensúlyozniuk kell: mikor használják fel az elektromos energiát, és mikor takarítsák meg. Bakuban tehát az lesz a leggyorsabb, aki jól beosztja az elektromos energiát a hosszú egyenesekre és az előzésekre.

Az azeri futamra több csapat visz fontos fejlesztéseket. A Williams a legérdekesebb, hiszen „szinte egy teljesen új autót” visz Azerbajdzsánba, bár ezt később inkább jelentős korrekcióra változtatta. A fejlesztési csomag fő célja az autó tömegének csökkentése és az aerodinamika javítása. A Mclaren is jelentős aerodinamikai fejlesztést visz, elsősorban a padlólemez és a hátsó rész területén. A Mercedes a következő futamra, az október eleji Bahreini Nagydíjra tartogatja a komolyabb fejlesztéseket. Úgy véli, hogy jelenlegi csomagja jól alkalmazkodik majd az azerbajdzsáni pálya szokatlanul nehéz kombinációjához, amely az alacsony légellenállást és a lassú kanyarokat egyaránt megköveteli.

2025-ben egy egészen más kép alakult ki a szezon végére, mint azt láttuk a szezon elején. Bár két győzelmet már az évad elején is begyűjtött Max Verstappen, de igazából a Magyar Nagydíjat követő nyári szünetben lendült igazából formába. Már a szünet utáni első futamon, Zandvoortban, második lett, de az utána következő Monzában is és aztán Bakuban is a dobogó tetejére léphetett a Red Bull hollandja. A második helyre a nagyon beteg George Russell hozta célba autóját. A bronzérmes hely Carlos Sainzé lett a Williams volánja mögött. Idénre egy teljesen más dobogós leosztás várható. George Russell nem tud mit kezdeni fiatal csapattársa teljesítményével, s az sem segít, hogy lemaradása Antonelli mögött az egyéni ponttáblán immár 81 pont.

Meleg, száraz verseny várható a hétvégére, 24-27 fok körüli hőmérséklettel. Erős szélfújásokra mindig lehet Bakuban számítani. Ha erősebb szél lesz, az hatással lesz az autók egyensúlyára a hosszú egyenesekben és a szűk részeken.

Még mindig nem lehet tudni, hogy meg lehet-e rendezni az év végi közel-keleti versenyeket, így nem tudható biztosra, hogy ez lesz-e az utolsó európai futam az idei szezonban. Bennfentesek szerint nem kizárható egy imolai évzárás Olaszországban. Az azért elég beszédes, hogy a szeptember közepén kiadott 2027-es Forma-1-es versenynaptárban ott vannak a közel-keleti futamok mindjárt kezdésnek. Sőt jövőre is Bahreinben zajlanak majd az előszezoni tesztek is februárban.

A verseny és a pálya

Az azeri aszfaltcsík egy ultramodern versenypálya, s a monacóihoz hasonlító utcai pálya keveréke. Ez a nyomvonal is a híres mérnök, Hermann Tilke keze munkáját dicséri. Sok a szűk rész, de sok a gyors egyenes is, amely gyorsabbá teszi ezt a helyszínt Monacónál.

A bakui utcai pálya változatos jellege miatt itt fontos lesz a nagy végsebesség, különösen a 2,2 km hosszú főegyenesben és persze a leszorítóerő is a kanyargós középső szektorban. Így a csapatok speciális aerodinamikai csomaggal készülnek a hétvégére. A bajnoki címért folytatott harc még javában tart, így bármilyen kis fejlesztés is nagy különbséget eredményezhet.

Az 51-körös Azeri Nagydíj szeptember 26.-án, szombaton (!) helyi idő szerint 15 órakor (nálunk 13 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 6,003 km, a teljes versenytáv 306,049 km. A körrekordot még mindig Charles Leclerc (Ferrari) tartja 2019-ből (!) 1:43.009-es időeredménnyel.

2025-ben az Azerbajdzsáni Nagydíjat Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg. A holland pilóta ideje 1:33.26.408 volt. A második helyen George Russell (Mercedes) ért célba. A bronzérmes helyre a Williams pilótája, Carlos Sainz állhatott fel.

Forrás: facebook.com/amberprkft/ , nyitókép: Getty Images / Red Bull Content Pool

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top