Korrupciógyanú miatt leállította a sporttámogatásokat Venezuela.
Korrupciógyanú miatt leállította a sporttámogatásokat Venezuela.
A hírek arról szólnak, hogy hatalmas botrány körvonalazódik a venezuelai motorsport-támogatások terén. A baj már akkora, hogy a helyi olajvállalat, a PDVSA által szponzorált E.J. Viso már nem tudott a hétvégén rajthoz állni az IndyCar-ban, ahol egyébként a szezon utolsó futamát teljesítette volna. Komoly aggodalomra adhat okot a botrány Pastor Maldonadonak, a Williams Forma-1-es versenyzőjének is, hiszen az ő királykategóriás szerepléséhez nem kis összeggel járul hozzá a fentebb említett cég. A 28 éves versenyző azonban magabiztos és a Twitter bejegyzése szerint nem is aggódik a jövője miatt.
„Körübelül a jövömről! Továbbra is a Forma-1-ben fogok versenyezni és büszkén fogom képviselni Venezuelát, remélem hamarosan jó hírekkel szolgálhatok.” – áll a pilóta bejegyzésében spanyolul. Ha Maldonado nem jár úgy, mint honfitársa, Viso akkor 2014-ben a PDVSA 50-60 millió euróval (14,7-17,6 milliárd forint) támogathatja őt ezzel is biztosítva a venezuelai helyét a rajtrácson. Viszont spekulációkra adhat okot az a tény is, hogy nem rég Claire Williams csapatfőnök tárgyalni volt az olajvállalatnál.
Az igazságügyi miniszter, Miguel Rodriguez a riportereknek azt nyilatkozta, hogy hatalmas összegek mentek el olyan tevékenységekre, amelyek fikciók voltak vagy túlárazottak. A szocialista kormányzás alatt álló Dél-amerikai országban nem ez az első nagy port kavart eset az utóbbi időben, az ország komoly anyagi gondokkal küzd. Nem elég, hogy az infláció az egekben van, de a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgokból is hiány van az országban. Az élelmiszerek, nyersanyagok és gyógyszerek az utóbbi időben hiánycikknek számítanak. A sportminiszter, Alejandra Benitez azt is elárulta, hogy van olyan versenyző, aki 66 millió dollárt (19,3 milliárd forint) kapott, ám nevet nem említett. Viszont azt is megjegyezte, hogy a sporttámogatások 98%-át a motorsportok szponzorációja viszi el.
Szólj hozzá